Az NB II-es női röplabda bajnokság Keleti.csoportjának október 31-i 3. fordulójában Gödöllőn vendégeskedett az MVSC csapata. A miskolci lányok kiélezett csatában, hullámzó teljesítményt nyújtva, 113 percen át tartó izgalmas öt szettben maradtak alul a házigazdákkal szemben.
MATE-GEAC - MVSC 3:2 (22, -23, -8, 14, -14)
Gödöllő, Török Ignác Gimnázium, 60 néző.
Játékvezető: Mezei Zoltán István
MVSC: Kis, Török, Kohányi, Bohus, Csáki, Bátori. Csere: Nagy(libero), Boda(libero), Vörös, Kulcsár, Farkas, Maczuga. Vezetőedző: Leidgeb Noémi
Leidgeb Noémi edző: - Gödöllőre azzal a tudattal mentünk, hogy egy erős ellenféllel fogunk találkozni. Bár rálátásunk nem volt arra, hogy pontosan milyen erőt képviselnek, hiszen nem vehetjük teljesen alapul az eddigi két mérkőzés eredményeit. Viszont tisztában vagyok vele, hogy milyen munka folyik ott klubszinten és milyen célokat fogalmaztak meg a közeljövőre nézve.
Ilyen mérkőzésből kellene még több, ahol, vagy odateszik magukat a játékosaim, vagy ölükbe kapnak egy olyan szettet, ahol 8 pontig jutnak. Bár elvesztettük a mérkőzést, számomra nagyon hasznos volt a találkozó. Elhoztunk idegenből egy értékes pontot, ami még a későbbiekben nagyon sokat fog érni. Összességében elégedett vagyok, mert megint visszahoztuk magunkat a mérkőzésbe, másrészről pedig mérges vagyok a lányokra, mert nem kezeltük helyén a játék közben kialakult belső stresszt és feszültséget, amikor az ellenfél volt fölényben. Ezt meg kell tanulni helyén kezelni, különben nem fognak tudni megnyerni ilyen tétmérkőzéseket.
Ezúttal is gratulálok a gödöllői csapatnak!






















