25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar

Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.

A rendezvénysorozat megnyitóján a Miskolci Egyetem rektora, prof. dr. Horváth Zita köszöntetet mondott mindazoknak az oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak, munkatársaknak és szakmai partnereknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az Egészségtudományi Kar ma a Miskolci Egyetem egyik meghatározó és elismert fakultásává váljon. A fejlődését kísérő együttműködésekre utalva kijelentette: bízik abban, hogy a következő évtizedekben is ugyanolyan szakmai igényesség, innovációs törekvés és közösségi összefogás jellemzi a kart, mint amely az elmúlt huszonöt év sikereinek alapját adta. Kiemelte: a klasszikus képzés mellett a kar önálló kutatóműhely létrehozásával a tudományos életbe is belépett, amely tevékenységével a Miskolci Egyetem közösségében tovább erősíti a tudományterületeken átívelő szellemiséget.

A szakmai konferencia nyitóelőadásában dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségtudományi Kar dékánja a miskolci egészségügyi képzés fejlődéstörténetének ívét vázolta fel a védőnőképzés elindításától az egészségtudományi képzés kiteljesedéséig, aminek köszönhetőn egészségtudományi központként és tudománykarként teljesedhetnek ki. Mint kifejtette: az elmúlt évtizedekben a kar körül minden sokat változott, de a történetüknek van egy láthatatlan szála, amely összeköti a múltat a jelennel.

„Valamikor 40 éve felismertük a helybeni egészségügyi szakemberképzés szükségességét, és ezt nem engedtük el, ehhez tűzzel-vassal mindig ragaszkodtunk, még akkor is, ha le akartak radírozni minket a felsőoktatás térképéről, vagy ha menetközben változott a fenntartó, az egyetemi működési modell, a társadalmi berendezkedés. Egy dolog azonban mindvégig ugyanaz maradt, a régió iránti rendíthetetlen elköteleződésünk. Talán ezt nevezhetjük a mi esetünkben a történelem láthatatlan szálának” – fogalmazott a dékán.

Kijelentette: meggyőződésük ma is változatlan, küldetésük lényege, hogy a régió számára helyben képezzenek és biztosítsanak magasan felkészült egészségügyi szakembereket. Ennek záloga pedig az az erős közösség, amit együtt formáltak és alakítottak.

Egy kar huszonöt éves történetét nem csupán évszámok és mérföldkövek alkotják, hanem azok az emberek is, akik hittek benne, és munkájukkal, bizalmukkal, támogatásukkal alakították a sorsát. A kar fejlődésében közreműködő szakmai támogatók közül személyes emlékeit osztotta meg a nyitóelőadást követően prof. dr. Betlehem József egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem dékán emeritusa, a Miskolci Egyetem díszdoktora, Káhlichné prof. dr. Simon Márta, a Semmelweis Egyetem professor emeritája, Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke, valamint dr. Szilágyi Ferenc, a Pártiumi Keresztény Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánja.

Stefánia-emléktábla avatás és történeti tárlat

A konferenciát követően került sor az Egészségtudományi Kar épülete névadójának, Stefánia belga királyi hercegnő emléktáblájának ünnepélyes leleplezésére. Az avatási ceremóniát megelőzően dr. Gyulai Anikó dékánhelyettes szólt, aki beszédében kiemelte a hercegnő történelmi szerepét, akinek neve összeforrott az 1915-ben alapított Országos Stefánia Szövetséggel, amely a mai, hungarikumnak számító magyar védőnői szolgálat alapjait köszönhetjük. Az emléktábla ennek az örökségnek tiszteleg.

Az avatást követően megnyitották azt a különleges, a védőnői szolgálat múltját megidéző történeti kiállítást, amelyet dr. Perge Anna egyetemi adjunktus és Király Lilla területi szakvédőnő állított össze többek között a parasznyai Wagner Viktória Emlékház gyűjteményéből válogatva. Wagner Viktóriáról tudni kell: szociális testvérként és zöldkeresztes védőnőként az elhivatott szakmai szolgálatnak örök példaképe.

A múlt és a jövő találkozása a filmvásznon

Az ünnepség zárásaként a jelenlévők egy formabontó, mesterséges intelligencia segítségével készült egyperces kisfilmet tekinthettek meg, amely a védőnői hivatás több mint évszázados történetét foglalta össze. Az alkotást a 25 éve a kar Védőnő Tanszékén oktató Simon Nóra mesteroktató, valamint a pontosan 25 éves Polonkai Dávid, az Egészségtudományi és Orvostechnológiai Kutatóintézet fiatal kutatója készítette. Közös munkájuk szimbolikus jelzése a negyedszázados kar szellemiségének: a tapasztalat és a fiatalos, innovatív lendület találkozásának.

A konferenciát kulturális programok is gazdagították. Fellépett a Palota Harsona Quartett, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Miskolci Egyetem Nemzetközi Hallgatók Kórusa.