Újabb ukrán háborús sérültek kapnak művégtagot Budapesten

Hivatalosan is elindult Budapesten az ukrajnai háborús sérültek művégtag-ellátását biztosító szaúd-arábiai önkéntes egészségügyi program második szakasza. A 2026. július 29-ig tartó kezdeményezésnek a GYSGY REHA Kft. Pillangó Egészségcentruma ad otthont. Az esemény mottója: „Egy határok nélküli emberiség felé”.
A második szakasz keretében 20 páciens művégtag-illesztését végezték el sikeresen, így az első és a második szakaszban protézist kapott betegek száma mintegy 40-re emelkedett. A programot a Szaúd-arábiai Királyság hivatalos humanitárius segélyszervezete, a King Salman Humanitarian Aid and Relief Centre (KSrelief) valósítja meg magasan képzett, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező szaúdi önkéntesek közreműködésével, akik rangos nemzetközi egyetemeken szerezték diplomájukat.
A kezdeményezés célja, hogy az év végéig összesen 100 sérült számára biztosítson művégtagot, reagálva arra, hogy a folyamatban lévő katonai műveletek következtében Ukrajnában egyre többen veszítik el valamely végtagjukat.
A projekthez kapcsolódó valamennyi költséget – beleértve a páciensek budapesti szállásköltségeit is – a KSrelief fedezi. A programban innovatív, korszerű technológiákat alkalmaznak annak érdekében, hogy felgyorsítsák az egyedi művégtagok elkészítésének és illesztésének folyamatát.
A humanitárius kezdeményezés jól példázza a KSrelief globális küldetését, valamint a háborúk és katasztrófák áldozatainak támogatása iránti elkötelezettségét. A központ egészségügyi kampányai és projektjei jelenleg világszerte több mint 110 országban érnek el rászorulókat.