Annak ellenére, hogy idén az Országos Rally Bajnokság több futama elmaradt a változó gazdasági helyzet miatt, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. továbbra is szeretné megrendezni az idei szezonzáró futamot, a versenynaptárban november 6. és 8. között szereplő Zemplén Rallyt.
Ezért az ÉMAM Zrt. üdvözli Szujó Zoltán MNASZ elnök július 5-ei Instagram posztjában megfogalmazottakat az Országos Rally Bajnokság idei helyzetével kapcsolatban: „Az MNASZ és az RSB gőzerővel dolgozik a megoldáson, ehhez a szövetség minden sportdiplomáciai és – lehetőségeihez mérten – anyagi segítséget megad.” A szervező hivatalos levélben jelezte az MNASZ Rally Sport Bizottsága felé, hogy meg kívánja rendezni a Zemplén Rally-t és egyeztetést kezdeményezett arról, hogy pontosan milyen sportdiplomáciai segítségre és mekkora összegű anyagi támogatásra számíthat – ez utóbbi ismerete nagyban megkönnyíti a végleges döntés meghozatalát a verseny megrendezését illetően.
Az ÉMAM Zrt. az elmúlt három évben három Diósgyőr Rallyt és két Zemplén Rallyt rendezett meg, a versenyzők, a nézők és az MNASZ visszajelzései alapján nagy sikerrel. Ezekhez a versenyekhez az MNASZ-től a szervező anyagilag semmilyen segítséget nem kapott, most viszont fontos lenne a pénzügyi támogatás, mely azt is mutatná, hogy a Szövetség – az ÉMAM Zrt.-hez hasonlóan – fontosnak érzi a Zemplén Rally megrendezését.























