Miskolc a 11. legnépszerűbb úti cél lett 2025 októberében

Fotó: Horváth Csongor

Fotó: Horváth Csongor

Miskolcon októberben 43 ezer vendégéjszakát regisztráltak, amellyel országos összevetésben a 11. legnépszerűbb belföldi úti cél lett, megelőzve több hagyományosan erős várost és üdülőhelyet. A fő vonzerő az őszi bükki kirándulások, a Lillafüredi kisvasút, az Ellipsum Élményfürdő voltak, előbbi mintegy 40, utóbbi több mint 60 százalékos látogatószám növekedést könyvelhetett el tavaly októberhez képest.
Októberben Miskolcon 20 681 vendéget fogadtak, ami 14,4%-os növekedés tavalyhoz képest, és meghaladja a 2023 októberi vendégszámot is (19 526), amikor a Barlangfürdő még teljes kapacitással működött. Novemberben szintén hasonló tendencia rajzolódik ki, 2025 novemberében 16 263 vendég érkezett a városba, amely 5,2 százalékkal meghaladja a tavalyi értéket, sőt, szintén magasabb a 2023-as, fürdőüzemelés melletti novemberi adatoknál is.
A vendégéjszakák száma októberben 42 875 volt, ami 19%-kal múlja felül a tavalyi évet és mintegy 1300 vendégéjszakával magasabb a 2023-as eredménynél is, annak ellenére, hogy az attrakciós kínálat egy kulcseleme hiányzott. Novemberben 31 480 vendégéjszakát regisztráltak, ami 5%-os növekedést jelent 2024-hez képest és megközelíti a 2023-as novemberi eredményt is.
Többen felteszik a kérdést, ha ilyen kedvezőnek tűnnek a számok, akkor a szálláshelyek miért érzékelhetnek nagyobb visszaesést. Ennek oka az, hogy a járvány óta megtriplázódott a magánszálláshelyek száma és 2,6-szeresére növekedett az egyéb szálláshelyek száma, az összes férőhelykapacitás megduplázódott, tehát a piaci verseny jelentősen élesedett. – fejtette ki Kassay Tamás a Visit Miskolc kommunikációs és marketing vezetője.
Szintén kérdésként szokott felmerülni és a közösségi médiában is ismétlődő téma, hogy Miskolctapolcán a sétányon a kiemelt időszakokat leszámítva kevesebben vannak. Ennek a magyarázata szintén logikus, egyrészt a vendégek mozgása áttolódott az Ellipsum fürdőhöz, ahová a legtöbben autóval érkeznek, valamint jelentős és látványos hatás az, hogy a Barlangfürdő évente 300.000 vendéget fogadott, miközben a város teljes szállóvendég forgalma 210-220 ezer fő évente. Ez jól mutatja, hogy a miskolci és környékbeli fürdőzők mellett igen sok úgynevezett egynapos turista is van, aki ellátogat Miskolctapolcára, fürdőzik, fogyaszt a helyi szolgáltatóknál, de este hazamegy és nem alszik itt, szálláshelyet nem vesz igénybe. Ezek az egynapos turisták hiányoznak a miskolctapolcai ősparkből, őket ilyen volumenben nem lehet pótolni. Részleges pótlás pedig csak úgy lehetséges, ha konzekvensen és kitartóan azt mutatjuk meg, milyen élmények várják most az embereket ott: például bobozás, kalandpark, tavasztól őszig csónakázás, vízibiciklizés, bringóhintózás, gokartozás, az adventi időszakban a fénypark.
Erre a tematikára építve a Visit Miskolc indított is videós kampányt nyáron, amely július közepére meg is hozta a szállóvendégeket.
Fontos azt látni, hogy a szálláshelyeken a tavalyi 220 ezer vendéghez képest idén közel ugyanannyi, várhatóan 210 ezer vendéget fogadnak a szállásadók, tehát elmondható, hogy a legfontosabb célt, - a szállóvendégek számát amennyire lehet, menteni lehessen -, sikerült elérni. A miskolci turisztikai kommunikációba történt aktív beavatkozás nélkül az adatok mélyelemzése alapján a visszaesés 5% helyett 10-25% lehetett volna szcenáriótól függően.
Miskolc példája azt mutatja, hogyha a város turizmusát nem kizárólag egyetlen ikonikus attrakcióra építjük, hanem diverzifikálunk, akkor van lehetőség kiegyensúlyozottabb, válságállóbb működésre. Az őszi teljesítmény azt igazolja, hogy a természeti környezetre, aktív turizmusra, gasztronómiára és a kulturális kínálatra építő átpozicionálás működőképes, még átmeneti kapacitáskiesés mellett is. A 2025-ös őszi adatok így a helytállás mellett alkalmazkodóképességet is jeleznek, és megerősítik Miskolc szerepét a belföldi turizmus jelentős úti céljai között.
2025. októberében a legnépszerűbb úti célok listája vendégéjszakák száma alapján a kiemelt turisztikai térségekben
Város Vendégéjszaka
1. Hévíz 106.000
2. Bük 74.000
3. Hajdúszoboszló 72.000
4. Zalakaros 66.000
5. Debrecen 59.000
6. Sárvár 56.000
7. Eger 55.000
8. Gyula 54.000
9. Szeged 52.000
10. Győr 44.000
11. Miskolc 43.000
12. Siófok 42.000
12. Balatonfüred 42.000
12. Sopron 42.000
13. Pécs 34.000
14. Nyíregyháza 30.000
15. Visegrád 28.000
16. Gyöngyös 27.000
17. Mosonmagyaróvár 24.000
18. Egerszalók 23.000
19. Harkány 21.000
20. Székesfehérvár 21.000
21. Keszthely 20.000
22. Esztergom 18.000
23. Szilvásvárad 14.000
24. Mórahalom 11.000
25. Tokaj 9.000