Lévay hangja a város felett – Ilyen még nem volt és lehet, hogy nem is lesz egyhamar!

A Lévay József születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett emlékév részeként különleges közösségi megemlékezésre kerül sor. 2025. június 19-én csütörtökön Sajószentpéter történelmet ír: A Lévay hangja a város felett címet viselő eseményen 750 tanuló, 65 pedagógus, valamint szülők, városlakók és a távolabbról érkezők együtt szavalják és éneklik el Lévay József két versét, hogy méltóképpen idézzék meg a város szülöttének szellemiségét és irodalmi örökségét.

A rendezvény célja, hogy a költő emlékét nemcsak tanórai keretek között, hanem közösségi élményen keresztül is közelebb hozzuk a mai fiatalokhoz és a helyi közösséghez.
Sajtónyilvános esemény – a sajtó képviselőit szeretettel várjuk.
Időpont: 2025. június 19. csütörtök 9:45
Helyszín: Sajószentpéter, Majális park (kilátó)
Szervező: Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola a Lévay 200 Emlékév keretében

Lévay József (1825–1918)
Sajószentpéter szülötte, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Életét hűségesen végigkísérte szülővárosához való kötődése, és elkötelezetten szolgálta a közösséget vármegyei tisztségviselőként is. 1852-1860 között a miskolci református gimnázium tanára volt, majd Borsod vármegye első jegyzője lett, de a tanítással csak 1865-ben hagyott fel teljesen, amikor a főispán főjegyzővé nevezte ki. 1894-ben Borsod vármegye alispánja lett. Miskolc Város (1910) és Sajószentpéter Város (1911) díszpolgára.
A Lévay 200 Emlékév célja, hogy Lévay József örökségét a mai generációk számára is közel hozza – méltó módon, közösségi megemlékezések által.

A közös szavalás verse:

Lévay József: A völgyben maradtam (részlet)

Nem jártam a nagy világot,
Engem az nem igen látott...
Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam,
Én a Sajó partján a völgyben maradtam.

Nem is bánom, hogy így esett,
Hogy itt éltem egy keveset:
Szűk mederbe szorult örömim patakja,
De annál üdébb volt gyorsan ömlő habja.

A közös éneklés megzenésített verse:

Lévay József: Fehér galamb…. (dal)
Fehér galamb száll a levegőbe.
Megy a rózsám, elbúcsúztam tőle.
Hová megyen, merre lészen útja,
Mikor látom, a jó isten tudja.

Fényes fonal van szárnyához kötve,
Életemnek ragyogó víg kedve,
Mintha lelkem vinné ott magával,
Ismeretlen gyász vidékre által.

Nézem, nézem, de már nem is látom,
Elveszett a tenger pusztaságon…
Vagy tán azért nem látom, hogy épen
Két szememet könnyben úszni érzem!
 

A Lévay 200 emlékbizottságban résztvevők köre:

Sajószentpéter Városi Önkormányzat | Sajószentpéter Nagytemplomi Református Egyházközség | Sajószentpéteri Református Nőszövetség | Miskolci Egyetem | Herman Ottó Múzeum | II. Rákóczi Ferenc Könyvtár | Lévay József Muzeális Könyvtár | Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára | Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon | Lévay József Közművelődési Egyesület