Szeptemberrel nemcsak az iskola kezdődik újra: visszatérnek a sűrű hétköznapok, a munkahelyi feladatok, a határidők és velük együtt sokaknál a feszültség is. Különös ellentmondás, hogy olykor még a nyaralásból is úgy érkezünk haza, mintha újabb pihenésre lenne szükségünk. De vajon lehet másképp kikapcsolódni? Lehet néhány napra valóban kiszakadni a folyamatos online jelenlétből, elcsendesedni, és újra figyelni önmagunkra?
Erről beszélgettünk Dr. Somogyi Ritával a Csillagpont Rádióban. Szóba került a digitális detox, a vezetett meditáció, a szabad mozgás és az a különleges élmény is, amikor két napon át nemcsak a telefonok hallgatnak el, hanem a résztvevők is tudatosan csendben maradnak. A Thryve program célja nem a teljesítmény és nem is a mindennapok problémáinak gyors „megjavítása”, hanem annak megtapasztalása, hogyan lehet néhány nap alatt lelassulni, kiszakadni a megszokott környezetből, és ismét kapcsolódni önmagunkhoz, a természethez és másokhoz. A riporter: Németh Csaba.
A beszélgetésben annak is utánajártunk, kinek ajánlható egy ilyen elvonulás, mit adhat a közösségi csend, miért más otthon egyszerűen kikapcsolni a telefont, mint fizikailag is elutazni valahová, és hol húzódnak egy mentálhigiénés program szakmai kompetenciahatárai.






















