Újabb részletek derültek ki a vasárnap hajnalban, az M3-as autópályán történt súlyos lengyel buszbalesetről. A lengyel sajtó és a Kárpátaljai Vajdasági Hivatal tájékoztatása szerint az autóbuszon a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságból érkező zarándokok utaztak, akik a bosznia-hercegovinai Medjugorjéból tartottak hazafelé Lengyelországba.
A járművön a jelenlegi információk szerint 59 lengyel állampolgár, 57 utas és két sofőr tartózkodott. A busz az M3-as autópálya 139-es kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes térségében, Nyíregyháza irányába haladt, amikor lesodródott az úttestről és felborult.
A tragédiában 12 ember életét vesztette, a sérültek száma több tucat. A magyar mentőszolgálat korábbi közlése szerint egy sérült életveszélyes, több ember súlyos, sokan pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A sérülteket többek között miskolci, debreceni, nyíregyházi és egri kórházakba szállították.
Lengyel regionális sajtóértesülések szerint az utasok között Rzeszów és környékének lakói is voltak. Egyes hírek arról számolnak be, hogy a zarándokutat egy Rymanów-Zdrój térségében működő szervező, míg a buszt egy Jasło környéki közlekedési vállalkozás biztosíthatta. Ezeknek a cégeknek a nevét hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.
A baleset pontos oka továbbra is vizsgálat tárgya. A magyar rendőrség elsődleges információi szerint felmerült annak lehetősége, hogy a sofőr elaludhatott a volánnál, de ezt a hatósági vizsgálatnak kell véglegesen tisztáznia.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház reggel közleményt adott ki, eszerint: "összesen kilenc sérült érkezett a 2026. augusztus 16-ára virradó éjszaka, az M3-as autópályán történt súlyos lengyel autóbusz-baleset helyszínéről. A sérültek közül két beteget súlyos, életveszélyes állapotban vett fel a kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályára (KAITO). Ellátásuk és intenzív terápiás kezelésük jelenleg is folyamatban van. Egy sérült az idegsebészeti osztályra került felvételre, valamint hat sérültet a traumatológiai osztályon ápolnak. Az ő állapotuk jelenleg nem tesz szükségessé intenzív osztályos kezelést, ellátásuk a sérüléseik jellegének és súlyosságának megfelelően történik a kórház érintett osztályain. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi szükséges szakmai és tárgyi feltételt biztosít a sérültek ellátásához. Az elhunytakat is a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház patológiájára szállították."
A lengyel külügyi szolgálat és a Kárpátaljai Vajdasági Hivatal válságstábot működtet, és kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal. A sérültek állapotáról, az áldozatok azonosításáról és a baleset körülményeiről további hivatalos közlések várhatók.






















