Jelentős változást hoz a lakáspiacra az a frissen megjelent jogszabály-módosítás, amely alapjaiban alakítja át az államilag támogatott lakáshitelek rendszerét. Az új szabályok értelmében a támogatott hiteleket már nemcsak a kész lakások megvásárlására lehet igénybe venni, hanem az építés alatt álló lakások finanszírozására is.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bankok a hitelt a lakás készültségi foka szerint, szakaszosan folyósíthatják, így a vásárlóknak nem kell hosszú hónapokon keresztül saját pénzből vagy drágább piaci hitellel előfinanszírozniuk az ingatlant.
Az új szabályozás hátteréről és jelentőségéről Dr. Sziszák György, lakóingatlan-fejlesztő és üzleti tanácsadó beszélt.
Már az épülő lakásokra is elérhető a támogatott hitel
Az egyik legfontosabb változás, hogy az államilag támogatott konstrukciók - például az Otthon Start vagy a CSOK Plusz - már nemcsak a teljesen elkészült ingatlanokra vehetők igénybe.
Az új szabályozás szerint:
az építés alatt álló lakásokra is felvehető a támogatott hitel,
a bank szakaszosan, a készültségi fok szerint folyósítja az összeget,
a vásárlóknak ritkábban kell drágább piaci hitellel előfinanszírozniuk a lakást.
A változás mögött egy új jogi konstrukció áll: az úgynevezett „társasházi építményi jog”, amely lehetővé teszi, hogy a bank már az építés alatt álló lakásra is biztonsággal nyújtson finanszírozást.
Sok család számára most nyílik meg az út a lakásvásárlás felé
Dr. Sziszák György szerint a módosítás komoly könnyebbséget jelent a lakásvásárlók számára.
- Az egyik legnagyobb akadály eddig az volt, hogy a támogatott hitelek sok esetben csak akkor voltak elérhetők, amikor a lakás már elkészült, és használatbavételi engedélyt kapott. Addig a vevőknek gyakran saját pénzből vagy drágább piaci hitelből kellett fedezniük a vásárlást. Az új szabály ezt a problémát oldja fel - mondja a szakértő.
Hozzátette: a változás különösen azoknak jelent segítséget, akik eddig az előfinanszírozás miatt nem tudtak belevágni egy új lakás megvásárlásába.
- Ha a támogatott hitel már az építés során elérhető, akkor sokkal kevesebb saját tőkére van szükség a vásárlás elején. Ez akár milliókkal csökkentheti a teljes hitelköltséget.
Kik járnak a legjobban az új szabályokkal?
Bár a változás a vásárlók számára is komoly könnyebbség, a szakértők szerint az új lakásokat építő beruházók is jelentős előnyhöz jutnak.
A beruházók és fejlesztők
- A fejlesztők számára az egyik legfontosabb előny, hogy könnyebbé válik az előértékesítés. Ha a vevők már az építés során finanszírozáshoz jutnak, akkor gyorsabban indul a lakások értékesítése, ami jelentősen csökkenti a projektek pénzügyi kockázatát - emeli ki Dr. Sziszák György.
A lakásvásárlók
A vásárlók számára a legnagyobb előny, hogy kevesebb saját pénzre van szükség a vásárlás elején, és sok esetben elkerülhető a drágább piaci hitel.
A bankok
A pénzintézetek számára is kedvező a változás, hiszen több lakáshitelt tudnak kihelyezni, miközben az új építésű projektek finanszírozása kiszámíthatóbbá válik.
Új lendületet kap az új lakások piaca
Dr. Sziszák György szerint a módosítás az egész lakáspiacra hatással van, és hosszabb távon akár a piac stabilitását is erősítheti.
- Az új lakást vásárlók jobb alkupozícióba kerülnek, mert nem a lakás elkészültekor kell egy összegben fizetniük, hanem az építkezés előrehaladtával. Így a vevők akár 10 százalékos kedvezményt is ki tudnak alkudni a fejlesztőknél.
Új szabály segíti a családokat az otthonteremtésben – Most még könnyebb lakáshoz jutni
Időjárás
Partnereink
Csillagpont Rádió Alapítvány
3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 72-76
Telefon/fax: +36 46 515 276
E-mail: info@cspr.hu






















