November 7-én kezdi meg országos adománygyűjtését idén a Magyar Vöröskereszt

Az ünnepekre való felkészülés jegyében a Magyar Vöröskereszt a PENNY Magyarországgal együttműködésben szervez országos adománygyűjtési akciót november 7-én és 8-án. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében összesen 9 gyűjtőponton találják meg a vásárlók a gyűjtésben résztvevő vöröskeresztes munkatársakat és önkénteseket. A szervezők idén is tartós élelmiszert és higiéniai termékeket várnak adomány gyanánt.

A vöröskeresztes önkéntesek és munkatársak kifejezetten olyan termékeket gyűjtenek, amelyek lejárata távolabbi, de legalább egy hónappal későbbi, mint a vásárlás időpontja. Az alapélelmiszerek mellett – mint amilyen a tartós tej, olaj, liszt, tészta és rizs – olyan termékek is szerepelnek a Magyar Vöröskereszt által összeállított bevásárlólistán, mint a készételkonzervek, a citromlé és a bébiétel. Ezen tételek azért fontosak, mert értékes tápanyagtartalmukkal hozzájárulnak az azokat elfogyasztó személyek immunrendszerének megerősítéséhez.
Az országszerte zajló akcióban a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete is részt vesz, 9 helyszínen várja november 7-én és 8-án a felajánlásokat:
• PENNY Miskolc II., 3508 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Tiszaújváros, 3580 Tiszaújváros, Lévai József u. 62. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Kazincbarcika, 3700 Kazincbarcika, Tóth Árpád utca 1. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Ózd, 3600 Ózd, Zrínyi Miklós út 14. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Sajószentpéter, 3770 Sajószentpéter, Kossuth Lajos út 190–194. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Sátoraljaújhely, 3980 Sátoraljaújhely, Rákóczi Ferenc út 50. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Sárospatak, 3950 Sárospatak, Wesselényi út 32. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Edelény, 3780 Edelény, Borsodi út 9/A. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
• PENNY Szerencs, 3900 Szerencs, Rákóczi u. 115. helyszínen, mindkét napon a 10:00 és 18:00 közötti idősávban
A Magyar Vöröskereszt a PENNY Magyarországgal együttműködésben immár hatodik alkalommal szervez közös adománygyűjtést. A szervezők arra kérik a lakosságot: a hétvégi bevásárlásukkor gondoljanak a rászoruló embertársaikra, és a pénztárak mellett felállított gyűjtőpontokon adják át adományaikat! Egyúttal felhívják a figyelmet: a hétvégén a vöröskereszteseknek átadott élelmiszer helyben marad, a környéken élő, rászoruló embertársaink részesülnek az adományokból.

A résztvevő üzletek listáját a PENNY Magyarország honlapján, a Magyar Vöröskereszt által összeállított bevásárlólistát a humanitárius szervezet honlapján találják. Azok, akik kifejezetten pénzbeli felajánlással támogatnák a Magyar Vöröskereszt hiánypótló munkáját, a szervezet weboldalán megtehetik.