Spiller Tiziana 20 km-en országos csúcsot gyalogolt

Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának harmadéves hallgatója július 27-én, vasárnap országos csúcsot ért el Bochum-ban, a FISU Nyári Egyetemi Világjátékok (Universiade)  20 km-es gyalogló versenyében.

A hivatalosan a Budapesti Honvéd színeit képviselő, de többnyire a Miskolci Sportiskola Szűcs József által vezetett gyalogló edzéseit látogató Spiller Tiziana a 28 fős mezőny tagjaként, egy 1250 méteres utcai pályán körözve teljesítette a 20 kilométeres távot. A 16-17 Celsius-fokkal és helyenként esővel kísért időjárás kedvezett a sportolóknak. Mint azt a helyszínen tartózkodó Szűcs Józseftől megtudtuk, Tiziana jól osztotta be az energiáját, az önbizalma is rendben volt, így a vártnál sokkal jobb teljesítménnyel, 1:33:18 órát gyalogolva megdöntötte saját országos csúcsát, mely a 11. hely megszerzéséhez volt elegendő. 

Szűcs József és Srp Miklós tanítványa legközelebb augusztus első hétvégéjén, Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezendő országos bajnokság 5 km-es versenyszámában próbál szerencsét.