A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár (Miskolc, Görgey u. 11.) a nyári szünetben sem feledkezik meg a legkisebb olvasóiról, vagyis az óvodásokról és az iskolásokról, valamint szüleikről. Intézményünk júliusban 3, augusztusban pedig két programmal várja az érdeklődőket. Az első rendezvényre július 17-én, csütörtökön 10 órától kerül sor, amikor is az úgynevezett "házfoglaló" játék várja az érdeklődőket. Itt a mesés játékok és játékos mesék várják az olvasókat. A résztvevők előtt megelevenednek a mesehősök egy mesebeli világba csöppenhetnek a résztvevők. A gyerekeknek különböző kreatív feladatokat kell megoldaniuk, melyek középpontjában természetesen a mesék állnak. Július 23-án, szerdán ugyancsak 10 órától az Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában Mesematiné kínál kellemes kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az élőszavas mesélésnek már hagyománya van a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Szeretik a gyerekek mindezt, hiszen a könyvtárosok a résztvevők bevonásával igyekeznek mesélni és játékos feladatokkal színesíteni a délelőttöt. A július utolsó gyermekeknek szóló programjára július 29-én, kedden délelőtt 10 órakor kerül sor, amikor Mese és kézműveskedés a nyár jegyében címmel számítanak az óvodások és iskolások részvételére a gyermekkönyvtárosok. A gyerekek már most várják a programokat, hiszen valamennyi új élményt kínál számukra. Augusztusban 26-án, kedden ismét lesz kézműveskedés, másnap 27-én szerdán pedig újból a mesék csodálatos világába juthatnak el a gyerekek. Mindkét program délelőtt 10 órakor kezdődik. Érdemes ellátogatni a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületébe (Miskolc, Görgey u. 11.), hiszen az első emeleten a gyermekkönyvtárban, vagy ahogy gyerekek is nevezik a Mesebirodalomban számos kaland várja őket a nyári szünetben.
Nyári szünidölő a Mesebirodalomban
Július 17., csütörtök 10.00
Mesés házfoglaló
Mesés játékok és játékos mesék kicsiknek és nagyoknak
Július 23., szerda 10.00
Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában
Mesematiné kicsiknek és nagyoknak
Július 29., kedd 10.00
Mese és kézműveskedés a nyár jegyében
A játszóházat vezetik: a gyermekkönyvtárosok
Augusztus 26., kedd 10.00
Mese és kézműveskedés a nyár jegyében
A játszóházat vezetik: a gyermekkönyvtárosok
Augusztus 27., szerda 10.00
Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában
Mesematiné kicsiknek és nagyoknak























