Egy hét űrélmény a Földön – Űrtábor Miskolcon

Miközben egy magyar űrhajós épp a Nemzetközi Űrállomáson dolgozik, talán a majdani utódja ismerkedik most az űrkutatással a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei Űrtáborában. Az 1994 óta minden nyáron megszervezett, a 13–18 éves korosztálynak szóló Űrtábor helyszíne 2025. július 6–12. között Miskolc lesz. A résztvevőket izgalmas programok, szakmai előadások, bemutatók, kirándulás, csapatfeladat, játékos vetélkedő várja.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), hazánk legrégebbi űrkutatással foglalkozó egyesülete 1994 óta szervezi meg az érdeklődő fiatalok számára nyári Űrtáborát, változó helyszíneken. A nagy sikerrel zajló, egyedülálló programkínálatot nyújtó táborokon résztvevő diákok közül sokan műszaki, illetve természettudományos pályán tanultak tovább, néhányukból pedig azóta már űrkutató szakember lett. Hiszen az űrtevékenység lényegesen sokrétűbb, mint a közvélemény érdeklődését leginkább megragadó emberes űrrepülés – többek közt erről is hallanak a táborozók egy szakmai programokkal zsúfolt hét alatt, neves hazai szakemberektől, első kézből.

Az idei helyszín – a tábor történetében először – Miskolc, az esemény vendéglátója a Miskolci Egyetem lesz. Az űrtábor ebben az évben is annyira népszerű volt a visszajáró és először részt vevő diákok körében, hogy hamar beteltek a meghirdetett helyek. Az ünnepélyes megnyitón, július 7-én délelőtt a tervek szerint Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese és Kovács Kálmán, a MANT elnöke köszönti a résztvevőket. Ízelítőül néhány téma a hét szakmai előadásainak programjából: apró műholdak a modern földmegfigyelésben, készülő magyar földmegfigyelő műholdrendszer, a talajok változatossága az űrből nézve, anyagtudomány a világűrben és anyagtechnológia a Földön, kinyitható szerkezetek az űrben, műholdjelek rádiós vétele, magánűrhajózás, kereskedelmi emberes űrrepülés. A tábor résztvevői emellett szakmai látogatást tesznek a miskolci Admatis Kft.-nél, hazánk egyik vezető űripari vállalkozásánál. Bebocsátást nyernek továbbá az egyetemi laboratóriumokba és láthatnak látványos kémiai kísérleteket. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság külön programblokkal készül.

Az űrtáborozó diákok megtudhatják még, hogy korosztályuk számára milyen további lehetőségek érhetők el az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási programja keretében, beleértve a CanSat műholdszimulációk építését. Nem maradhat el az esti távcsöves észlelés és a közös strandolás sem.  A hét során a táborlakók maguk is dolgoznak a csapatmunkájukon, amelynek eredményéről a tábor vége felé számolnak be egymásnak. A sűrű szakmai program és a játékos vetélkedők mellett természetesen lesz alkalom a vendéglátó várossal való ismerkedésre is.

Az Űrtábor szakmai partnerei és támogatói a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Miskolci Egyetem, az Admatis Kft. és az Űrvilág űrkutatási hírportál. Köszönjük a támogatásukat!

A Magyar Asztronautikai Társaság

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) jogelődje 1956-ban alakult. Küldetése azóta is változatlan, legfontosabb célkitűzései az alábbiak: terjeszteni az űrhajózási-űrkutatási ismereteket; egységes magyar szaknyelv kialakítása az asztronautikában; foglalkozni az ifjúsággal, és erősíteni azt az elvet, hogy az űrtan nem csak az űrhajózást jelenti, hanem jelen van mindennapi életünkben: a katasztrófa-előrejelzéstől kezdve a termésbecslésen és a műholdas helymeghatározáson át az orvos- és jogtudományig egyaránt. A MANT az űrkutatás iránt érdeklődő és az űrtevékenységgel aktívan foglalkozó hazai szakembereket tömöríti. A társaság szakmai programok (konferenciák, szemináriumok, találkozók) szervezése mellett minél szélesebb közönséghez szeretne szólni, a fiataloktól az idősekig egyaránt. Az általános és középiskolás fiatalok számára pályázatokat, programokat, a felsőoktatásban tanulók számára szakmai fórumokat szervez. Megjelenik nagy tudománynépszerűsítő rendezvényeken. Rendszeres kiadványokat jelentet meg (Űrtan Évkönyv, Körlevél, Hazai űrkörkép). További információk a Társaságról: www.mant.hu

Az űrtáborok rövid története

Az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak szóló tábor hagyományai egészen 1994-ig nyúlnak vissza. A tábort – Ifjúsági Űrtábor néven – dr. Abonyi Ivánné, a MANT akkori főtitkárhelyettese hozta létre azzal a szándékkal, hogy megismertesse a fiatalokat az űrkutatással. A program, a lebonyolítás évről évre egy kicsit változott, fejlődött. Ezekben az években a tábor programját nagyrészt hazai űrkutatási szakemberek által tartott előadások, vetélkedők, valamint kirándulások tették ki. A tábor 13–18 év közötti középiskolásokat szólított meg. A 2000-es évek elejétől bővültek az aktivitást és kreativitást igénylő programok (rókavadászat, rádiózás, Mars-szimuláció, vízirakétázás, búvárkodás és még sok minden más), és az időtartam a kezdeti 6 napról 10 napra nőtt. 2010-től a tábor időtartama hat nap, a célcsoportja továbbra is az űrkutatás és az űrtevékenységekkel kapcsolatos tudományok – fizika, biológia, matematika, egészségügy, jog, informatika, mérnöki tudományok és még nagyon sok minden más – iránt érdeklődő középiskolások. Az elmúlt űrtáborok szervezésében közreműködők lelkes munkája nyomán több száz fiatalnak tudtuk megmutatni az űrkutatás varázslatos világát. A MANT 2019-ben Űrtáborosaink címmel izgalmas interjúkötetet jelentetett meg, amelyben 12 egykori résztvevő mesél emlékeiről, és hogy hová indította el a tábor.

A tábor eddigi helyszínei: Kiskunhalas (1994), Eger (1995), Veszprém (1996, 1997), Győr (1998), Kecskemét (1999), Sopron (2000), Debrecen (2001), Székesfehérvár (2002), Budapest (2003), Kiskunhalas (2004), Gyulaháza (2005), Szentlélek (2006), Hollóstető (2007), Szentlélek (2008), Gyomaendrőd (2010), Sátoraljaújhely (2011), Kecskemét (2012), Alsómocsolád (2013), Felsőtárkány (2014), Sopron (2015), Debrecen (2016), Bakonybél (2017), Zalaegerszeg (2018), Sátoraljaújhely (2019), virtuális űrtábor (2020 és 2021), Székesfehérvár (2022), Dabas (2023), Győr (2024).