MCC - Zsidók egy arab országban

Tárik Meszár „Zsidók egy arab országban” című kötete bepillantást nyújt az iraki zsidóság huszadik századi történetébe, különösen az 1940-es évek antiszemita közhangulatába és annak a korabeli sajtóban való megjelenésébe. Egy olyan közösség történetét mutatja be, amely Magyarországon szinte ismeretlen: az iraki zsidóság múltjába és tragédiájába nyújt betekintést. Történetük nem csupán lokális, hanem globális jelentőségű is, megpróbáltatásaik és emigrációjuk általános érvényű tanulságokat hordoz. A műben többek között olyan témákat dolgoz fel a szerző, mint a kisebbségellenes propaganda, a náci Németország hatása az arab államok politikájára, a zsidó-arab együttélés, vagy éppen a közel-keleti zsidók izraeli integrációja. A könyv figyelmeztetésként is szolgál arra nézve, miként válik a propaganda valóságformáló erővé, és hogyan vezethet a gyűlöletkeltés cselekvő erőszakhoz.

Az izraeli-iráni háború miatt ma a kötet témája sajnos még aktuálisabb, mint valaha. A jelenlegi helyzetről is beszélgetünk venadégünkkel, hiszen a háború újabb migrációs hullámot indíthat el, és nagy a veszélye annak is, hogy a nyugati városokban a helyi zsidó és arab ellentéteket fokozódnak.
A rendezvényre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit!

 

Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az Eötvös Loránd Tudományegyetem keleti nyelvek és kultúrák alapszakán végzett esztétika minorral, majd arabisztika mesterképzésen summa cum laude minősítéssel. 2021-ben nyert felvételt a Mathias Corvinus Collegium PhD Programjára, és 2023 óta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Kutatási területe a Közel-Keleten élő etnikai és vallási kisebbségek helyzete. Munkájához nagyban hozzájárul anyanyelvi szintű arab nyelvismerete.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.