A Deboti Racing Team a Balatoni Évadnyitó versenyén 249. induló közül a 6. helyet szerezte meg.

Jól sikerült a miskolci csapat balatoni évadnyitója. dr. Bödör Gergely kormányos a Csillagpont Rádiónak elmondta: Jól sikerült a rajtunk, egy ideig a sokszeros Kékszaalag győztes Fifty-Fifty és a szintén többszörös első RSM csapata is mögöttünk haladt, Füred Alsóörs féltávon tudtak megelőzni. Volt még lehetősége a csapatnak előrébb lépni a versenyen, a Tihany -Füred befutó szakaszon jó taktikának köszönhetően méterekkel előttünk futott be több ellenfél is, de a feljkészülés jelen szakaszában reális ez az eredmény.

A csapat tovább készül, a következő verseny a Pünkösdi Regatta két hét múlva lesz. "Miskolci gyökerű csapat révén nagy öröm több miskolci támogatót a partnereink között tudni." – tette hozzá, a Deboti Racing Team kormányosa dr. Bödör Gergely. Expert Társaságok Miskolc, Miskolc Autó, Csillagpont Rádió, Klímapark, Panasonic, Trident, Thomas Breitling, ITDS, Cs-Sprint.

Bízunk további miskolci vállalkozások támogatásában, hiszen a mostani versenyen 2 hajó kicvételével a Kékszalag élmezőnye rajthoz állt. Valamennyi tagunk a borsodi Deboti VSE versenyzője. Urbán Benedek és Kasza-Csótai Botond saját nevelésű versenyző, jelenleg a teljes balatoni katamarán mezőny legfiatalabb tagjai.