Új főigazgató a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház élén

Az eredményes pályázati eljárást követően Pintér Sándor belügyminiszter január 15-ei hatállyal egészségügyi intézményvezetőket nevezett ki, közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet élére Ézsi Robin Gábort nevezte ki a tárcavezető.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházat Óváry Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat Zsákai Zsolt, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetet Stankovics Éva, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházat Lippai Norbert vezeti.

Dr. Zsákai Zsolt főorvos honlapján ez olvashtó: "2003-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. A diploma megszerzését követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban kezdtem dolgozni ortopéd-traumatológus rezidensként. 2009-ben szakvizsgáztam, majd a fenti kórház Ortopéd Sebészeti Osztályán folytattam tovább szakorvosi tevékenységem, ahol jelenleg is dolgozom. 2015. július 3-án Adjunktusi, 2019. július 1-én Főorvosi kinevezésben részesültem. 2017 óta a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán óraadóként tartok előadásokat. 2021-ben az Ortopéd Sebészeti Osztály osztályvezető helyettes Főorvosa, 2022. novemberében pedig a megbízott Osztályvezető Főorvosa lettem. unkám során azt tapasztaltam, hogy kórházi körülmények között sokszor nincs elég idő és megfelelően diszkrét környezet a panaszok okának feltárására és alapos, minden lehetőségre kitérő vizsgálatára. Ezért hoztam létre ortopédiai magánrendelőmet, hogy jelen és leendő pacienseim maximális megelégedettsége mellett, teljes diszkréciót garantálva tudjam kezelni panaszaikat a mielőbbi gyógyulás érdekében."