Európai mérnökség a fenntarthatóságért

A Magyar Mérnökakadémia rendezésében a Műegyetemen tartották meg az Euro-CASE (Academies of Engineering Sciences) 2024. évi Konferenciáját és közgyűlését szeptember 23-24-én. Prof. Dr. Bendzsel Miklós, az MMA elnöke ad összefoglalót hazánk EU-elnökségi periódusának budapesti rendezvényéről. Az európai mérnökakadémiák több mint 30 éve működő tanácsában az Egyesült Királysággal együtt 23 tagországi testület dolgozik, legnagyobb éves eseményük az a szakmai konferencia, amelyet idén a globális, regionális és a személyes szférák egyes fenntarthatósági kihívásainak szenteltünk (European Engineering for Sustainability: New Solutions for Environmental, Urban and Health Systems). Az ENSZ 2015-ben elfogadott 17 Fenntarthatósági Fejlesztési Célkitűzésének széles spektrumából, (amelyet a magyar EU-elnökség kreativitást és a 27 tagállamot megtestesítő Rubik-kocka logójához hasonlóan a világszervezet is az MMA alapítójának, tiszteletbeli elnökének alkotásával promotál) hét-nyolc irányt lefedett a konferencia három szekciójában elhangzott 18 előadás, három panelbeszélgetés, valamint az élénk közönségreakciók sora. Az Európai Bizottság képviselője mellett Kőrösi Csaba nagykövet, az ENSZ közgyűlésének volt elnöke és Tuula Teeri, az Euro-CASE svéd elnöknője is köszöntötte a résztvevőket, akik 17 országból érkeztek Budapestre. A Környezeti kihívások Aszódi Attila professzor, a BME TTK dékánja elnökölte diszkussziós körében kiemelt hangsúly esett a vízgazdálkodási és hulladékfeldolgozási technológiák körkörös modelljeinek térhódítására, a megfizethető és tiszta energia iránti növekvő szükségletekre, mégpedig különös figyelemmel a társadalmi jólét és kiegyensúlyozottság szempontjaira. A Városi rendszerek viselte ellátási felelősség szállítási, közlekedési és kommunális kérdéseinek újszerű felügyeleti és irányítási megoldásait Lukas Roffel, a Thales Netherlands technológiai vezetője koordinálásával mutatták be az előadók. Nagy figyelmet keltett Benedek Csaba, az MMA Michelberger Mesterdíjával elismert kutató, HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettes városi mozgásokat elemző és előjelző, multiszenzoros téradatokon alapuló modellje. A Fenntartható egészséggondozási menedzsment mai műszaki szükségleteit és mérnöki megoldásait áttekintő szekciót Eugenio Guglielmelli biomérnök professzor, az Universita Campus Bio-Medico di Roma rektora elnökölte. A design thinking módszertantól a „pediatric exoskeletons”-fejlesztéseken át a telemedicina- és távdiagnosztika-rendszerek hazai tapasztalatáig (Erőss Loránd professzor, a SOTE Neurosebészeti Intézetének igazgatója) ívelő spektrumot áthatotta a személyes orvoslás korszakába vezető innovációk szelleme. A Konferencia és a közgyűlés részvevői osztoztak abban a meggyőződésükben, hogy a fenntarthatóság elengedhetetlen feltétele az alkotó mérnöki tevékenység hangsúlyos igénybevétele és befolyása. A felelős társadalmi döntéshozatalban érvényt kell szerezni a technológiai szempontoknak, a mérnöki diplomáciának és hivatásnak. Mindezek értékeinek és nélkülözhetetlen voltának a kifejezése érdekében a szervezők a közeljövőben a Magyar Mérnökakadémia vezetésével karöltve egy Budapesti Üzenet-et terveznek közreadni. A BME rektora, Dr. Charaf Hassan találkozott a Közgyűlés résztvevőivel és a Konferencia előadóival, illetve szívélyes eszmecserén fogadta az Euro-CASE elnökét, Tuula Teeri-t és Bendzsel Miklóst, akik köszönetet mondtak a rendezvény házigazdai támogatásáért. A Konferencia programját streaming közvetítés is elérhetővé tette; az előadások prezentációi megtekinthetőek és letölthetőek a https://www.euro-case.org/all_annual-conference/annual-conference-2024/ oldalról.
2024. október 8., kedd, Koppány

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás