Szeptember 12-én, közel egy évtized után ismét Bőcsre érkezett a Coop Rally mezőnye. A Borsodi Sörgyár, amely tavaly ünnepelte ötvenedik születésnapját idén sem lassított, és amellett, hogy fejlesztette kelet-magyarországi gyárát, számos új terméket vezetett be a hazai piacra. A Coop Rally résztvevői, amellett, hogy megtekinthették a gyárat, a Borsodi alkoholmentes termékeit is kipróbálhatták. A Borsodi Sörgyár, valamint a Coop Magyarország mintegy 25 éves együttműködését is ünnepelték csütörtökön Bőcsön, amikor közel egy évtized után ismét a Borsodi sörgyár volt a Coop Rally egyik megállóhelye.
A Borsodi Sörgyár ügyvezető és kereskedelmi igazgatója, Vuleta Zsolt beszédében kiemelte: „A Coop Rally a kiváló magyar termékek és innovatív gyártó cégek seregszemléje és az idén 18. alkalommal megrendezett megmérettetés lehetőséget biztosít arra, hogy még többen megismerkedhessenek a Magyarországon előállított kiváló minőségű élelmiszerekkel és gyártó cégekkel, közöttük a Borsodi Sörgyárral, a Borsodi termékekkel. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a Coop Rally Bőcsre is ellátogat és közel egy évtized után ismét házigazdaként köszönthetjük a versenyzőket. Hasonló látogatásra 2015-ben került sor, az azóta eltelt szűk évtizedben a Borsodinál pedig folytattuk azt az utat, amit a kezdetek óta a folyamatos fenntartható fejlődés és fejlesztés jellemez, aminek köszönhetően mára a Borsodi nemcsak a hazai sörpiac meghatározó szereplőjévé, de márkanevévé is vált és Borsod vármegye gazdasági életében is, a lehetőségeinkhez képest jelentős szereplő.” A Borsodi folyamatosan bővítette kapacitását, illetve az itt gyártott termékek körét. A sörgyárat mindig is a folyamatos fejlesztés jellemezte, és indulása óta számos újdonsággal járult hozzá a hazai sörkultúra fejlődéséhez. A vállalat nevéhez fűződik az első hazai alkoholmentes sör, a Borsodi Póló bevezetése, valamint a fogyasztói igényekhez alkalmazkodva dobta piacra a sörgyár az egyik első hazai, széles körben elérhető ízesített sört, a Borsodi Frisst. A kiszerelések terén szintén folyamatosan újított a sörgyár, hiszen az első KEG-hordós kiszerelést, és az első fémdobozos sört is a Borsodi tette elérhetővé a fogyasztói számára. A vállalat a fogyasztói igények alakulásával párhuzamosan az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővítette portfolióját, ami ma már több mint 20 tagot számlál.
Az első termékünk, a Borsodi Világos azóta is elérhető a piacon, melyet ma már tisztán árpamalátából főzünk. De olyan termékek is bekerültek a portfóliónkba, mint a ma már kizárólag alkoholmentes tagokból álló Borsodi Friss, vagy a Borsodi márka különleges portfóliója, azaz a Borsodi IPA, Borsodi Hoppy. Mindemellett olyan világhírű márkákat forgalmazunk, mint a Coors, Guiness, Miller vagy Staropramen, vagy a Stella Artois, Leffe és Hoegaarden termékekből álló Belgium Büszkeségei portfóliónk. A hazai sörkultúra fejlődésének köszönhetően nemcsak a prémium és szuper prémium kategóriás sörök iránt nő a kereslet, hanem az alkoholmentes termékre is egyre nyitottabbak a fogyasztók. Erre az igényre ad tökéletes választ az alkoholmentes Borsodi Friss termékcsalád, ami kizárólag természetes forrásból származó összetevőkből készül. A tavasszal bevezetett mangó-maracuja ízű Borsodi Friss 0,0%, nemcsak különleges ízvilágával hívja fel magára a figyelmet, hanem alacsony kalóriatartalmával is. A termékpaletta bővítése mellett folyamatosan fejlődött a bőcsi gyárunk is. A Borsodi Sörgyár számára kiemelten fontos a fenntarthatóság. Ennek jegyében épült meg 2005-ben az új főzőház Bőcsön, ami ahhoz is hozzájárult, hogy jelentősen növelni tudták kapacitásukat. Egy évvel később a környezettudatos működés jegyében átadták az új szennyvíztisztítót, ami a bioenergia felhasználását is lehetővé teszi a sörgyártás folyamatában. 2018-ban vette kezdetét a bőcsi sörgyárban egy 12 millió eurós kapacitásbővítés és technológiafejlesztés, majd 2021-ben átadásra került az új 3300 négyzetméteres logisztikai csarnok, tavaly pedig működésbe lépett a bőcsi telephelyen egy 497 kW teljesítményű napelemes kiserőmű. Az idén 51 éves vállalat története a folyamatos, közös fejlődésről, az állandó újításról szólt, amit kettős cél vezérel. Hatékonyan tudja kiszolgálni a fogyasztói, a hazai sörkedvelők igényeit, ezzel segítve az olyan stratégiai partnerek sikerét, amilyen a Coop Magyarország is, és erősítse a térség hírnevét, hogy mind a vállalatok, mind a potenciális munkavállalók még több fantáziát lássanak benne.