Jó kezekben a miskolci Avas Szálló – Hamarosan régi fényében pompázhat

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) gőzerővel dolgozik azon, hogy Miskolc több százéves múlttal rendelkező, erősen elhanyagolt állapotban lévő, műemléki védelmet élvező épületegyüttese, a Korona (Avas) Szálló megújuljon, és ismét egykori fényében pompázhasson. Befejeződött az állapotfelmérés és állagmegóvás, júliusban indulhat a tervezési fázis, az MCC tervei szerint a nagy múltú épület 2025 végétől fogadhatja a legtehetségesebb diákokat, a miskolci polgárokat és vendégeket.

 

A Miskolc történelmi belvárosában elhelyezkedő épület a legtehetségesebb magyar diákok oktatását, nevelését szolgálja majd, szálláshelyként és kulturális térként működik, építészeti örökséget megőrizve, ápolva pedig új funkcionális igények szerint épül újjá. A műemléki épületegyüttesen az értékmegőrzési és állagmegóvási kivitelezési munkák tavaly lezajlottak, jelenleg a tervező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás folyik.

A jelenlegi épület (korábbi Korona Szálló) 1894-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, jelentős szerepet töltött be a város idegenforgalmában és vendéglátásában. 1987-ben bezárták, s bár több tulajdonosváltás történt, a szállót nem újították fel, megmentése, hasznosítása évek, sőt évtizedek óta napirenden volt. A Mathias Corvinus Collegiumnak (MCC) köszönhetően azonban Miskolc ikonikus épülete néhány éven belül ismét élettel töltheti meg a várost, hiszen az alapítvány az épület teljes körű felújítását tervezi. A kivitelezési munkálatokat követően az Avas Szálló egyszerre szolgál majd oktatási célokat, lesz szálláshely, illetve nyitott közéleti és kulturális rendezvényekkel kíván hozzájárulni a helyi közösség építéséhez.

Jelenleg egy beruházáslebonyolító, valamint a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás van folyamatban. Ezek várhatóan június-júliusban lezárulnak. Maga a tervezési időszak előreláthatólag 2022. júliustól 2023 júliusáig tart majd, a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás pedig 2023. augusztustól 2024 januárjáig zajlik. A kivitelezési munkálatok a tervek szerint 2024 februárjában kezdődnek meg, a teljes műemléki rekonstrukció a tervek szerint 2025 decemberére fejeződik be.

A Mathias Corvinus Collegium mára már 15 magyarországi (Győr, Szombathely, Zalaegerszeg, Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd, Pécs, Budapest, Szolnok, Kecskemét, Szeged, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba, Nyíregyháza), és 9 külhoni helyszínen (Beregszász, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy) van jelen. Az MCC Kárpát-medence-szerte összesen 24 képzési központtal rendelkezik és 5300 diák képzését valósítja meg. A tervek szerint néhány éven belül 35 helyszínen érhetők el a képzések, és összesen 10 000 fiatal oktatását biztosítják majd. Az MCC Miskolcon 2015 óta jelen van, jelenleg általános iskolától az egyetemi korosztályig gondozza a magyar tehetségeket.