Eredményes a nemzetközi rangsorban a Miskolci Egyetem

Közel 30 százalékkal emelkedett a nemzetközi szinten is számon tartott megjelent tudományos cikkek száma a Miskolci Egyetemen az elmúlt három évben. Az egy oktató-kutató főre jutó hivatkozások száma az elmúlt két évben megduplázódott. Mindezek a szempontok is szerepet játszanak abban, hogy egy-egy egyetem milyen helyet foglal el a QS világranglistán. A tegnap
nyilvánosságra hozott nemzetközi rangsorban a Miskolci Egyetem továbbra is megőrizte a helyét.

 rangsorolt egyetemek száma az elmúlt évben 1300-ról 1462-re nőtt, a Miskolci Egyetem pedig ezen a fokozatosan bővülő listán megőrizte a korábbi helyét, vagyis a 1001–1200 közötti helyek egyikén szerepel. Tavaly a Miskolci Egyetem a QS által világszerte figyelt egyetemek legjobb 77 százalékában volt, idén pedig már legjobb egyetemek 70 százalékában szerepel. A világranglistán való szereplés előfeltétele, hogy az elmúlt öt évben megjelent Scopus cikkeink száma meghaladja az ezret. Az elmúlt három évben a Scopus cikkek száma közel harminc százalékkal, 1138-ról 1444-re emelkedett a Miskolci Egyetemen. Az egy fő oktató-kutatóra eső független Scopus hivatkozások száma pedig 3,90-ről 7,82-re nőtt, vagyis közel megduplázódott a kampuszon. A Scopus a világ egyik legjelentősebb multidiszciplináris lektorált szakirodalom és tudományos webforrások absztrakt és citációs adatbázisa, amely 45,5 millió bibliográfiai és idézési adatot tartalmazó rekordot szolgáltat a műszaki tudományok, orvostudomány, társadalomtudományok, valamint művészetek és a humán tudományok területéről. A QS nemzetközi rangsor felállításakor azt is vizsgálják, hogy hogyan alakul a külföldi hallgatók száma az adott intézményben. A Miskolci Egyetemen a nemzetközi hallgatók aránya emelkedett az elmúlt években. Az elmúlt három évben 256-ról 445 főre nőtt a külföldi hallgatók száma.

2022. június 30., csütörtök, Pál

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás