Várják vissza a gólyákat - Több mint 2800 madárpárnak adhatnak otthont az E.ON fészektartói

A gólyák érkezésére készültek az elmúlt hetekben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a nemzeti parkok madárvédelmi szakértői és az E.ON Hungária Csoport szakemberei. A visszatérő gólyák biztonságos fészkelését és költését az áramhálózat oszlopaira telepített fészektartók segítik, 34 helyen telepített új eszközöket az energiacég, a meglévőket pedig ellenőrizték és ahol szükséges volt, cserélték. Ezekre a karbantartásokra azért van szükség minden év elején, mert a régebbi, akár több évtizedes gólyafészkek több mázsásra is nőhetnek, emiatt pedig veszélyessé válhatnak. Ilyen esetekben a madárvédelmi szakemberek az E.ON munkatársainak segítségével úgynevezett fészekkönnyítést végeznek, hogy a visszatérő madarak biztonsággal használhassák azokat és az áramellátás zavartalanságát se veszélyeztessék.

Ahol erre szükség volt, ott új, fonott fészekalapokat is elhelyeztek a madarak számára, ezzel is vonzóbbá téve a fészkelőhelyet a visszatérő gólyák számára. Az új fészektartókkal együtt már több mint 2800 fészkelőhely áll a gólyapárok rendelkezésére az E.ON dunántúli és pest megyei áramhálózatán.
Nemcsak az érkező gólyák, de a már itthon kikelt fiókák és a további nagytestű madarak védelmére is gondolnak az E.ON szakemberei és az idei évben is folytatják azokat a hálózatfejlesztéseket, melyek a fészkek környezetében lévő hálózati elemek madárbaráttá alakítását szolgálják. Ilyen innovatív, madárbarát megoldás például a fejjel lefelé felszerelt oszlopkapcsolók alkalmazása. Az oszlopkapcsoló a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, újragondolt kialakítású változatán nincs olyan a madarak által elérhető pont, ami veszélyes lenne számukra.

2022-ben a pontszerű beavatkozások mellett több nagyobb hálózati átalakításra is sor kerül a madarak védelmében. Sarród természetvédelmi területen Fertőújlak közelében; Kapuvár és Vitnyéd környékén; a Kapuvár-Hanság középfeszültségű gerincvezetéken több szakaszon, valamint a gyáli hulladéklerakó környezetében várhatóak madárvédelmi célú beavatkozások.

Bizonyos esetekben a hagyományosan alkalmazott madárvédelmi megoldások - a légvezetékes hálózat szigetelése, burkolatok kialakítása - nem nyújtanak kellő védelmet, így például Európa legnagyobb röpképes madara, a túzokok esetében sem. Számukra ugyanis az jelent veszélyt, ha nekiütköznek a vezetékeknek, ezért védelmükben kizárólag a vezetékek föld alá vitele jelent teljes körű megoldást. A vállalatcsoport túzokvédelmi programja keretében legutóbb a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén 27,7 kilométeres szakaszon szüntette még a légvezetékeket. Idén ez a munka újabb szakasszal folytatódik az E.ON-nál, tavasszal a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén, Mosonmagyaróvár térségében kezdik meg a földkábelek kialakítását a túzokok védelmében.