„Tanít, teremt, gyógyít” – A magyar kultúrát ünnepelték

„A kultúra nem poros gyűjtemény, vagy zárt ajtók mögötti múlt, hanem körülvesz, meghatároz, keretet ad közösségi létnek és magánéletnek egyaránt” – fogalmazott ünnepi beszédében Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a magyar kultúra napja alkalmából – a megyei önkormányzat és a kormányhivatal által közösen – rendezett ünnepségen.
– A mai nap ünnepeltje itt van közöttünk: ezeken a falakon, az épület díszeiben, a szavaló hangjában, a vonósok húrjában, a táncosok mozdulataiban, a könyv lapjain, amelyet hazafelé kézbe veszünk, a viselt ékszereinken, a kimondott szóban és gyermekeink játékában – kezdte ünnepi beszédét Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. „A kultúra úgy fogja össze a nemzetet, a területeket, mint a nap vonzása a bolygókat. Felbecsülhetetlen örökség ez, melybe beleszületünk, belenővünk, belesimulunk, amiből senki és semmi nem szakíthat ki bennünket” – fogalmazott, hozzátéve: örökölt és örökített értékeink ezek.

– Mi magyarok akárhol is éljünk a világban a hagyományainkba kapaszkodunk. Talán nem is tudatosan, hiszen azok az identitásunk részévé váltak. Az identitásunk pedig maga az önmeghatározás, az összetartozás alapélménye, a gyermekeink számára pedig útmutatás. A kultúra nem poros gyűjtemény, vagy zárt ajtók mögötti múlt, hanem körülvesz, meghatároz, keretet ad közösségi létnek és magánéletnek egyaránt. Tanít, teremt, gyógyít. Ott van életünkben, döntéseinkben, és ott lesz a választásainkban is – hangsúlyozta az államtitkár.
Mint mondta: a magyar kultúra napja a jövőbe vetett hit ünnepe. „Nem egy emlékezés, egy múltbéli esemény előtti tisztelgés. Január 22-e élő, nemzeti kultúránk, határokon átívelő összetartozásunk, nemzeti önazonosságunk ünnepe” – zárta gondolatait Fekete Péter.
– A kultúra egyszerre jelent építő munkát, teremtő tevékenységet, anyagi és szellemi örökségeink összességét. Mindazt, amit nem készen kaptunk a természettől, hanem amit emberi, alkotó természetünknél fogva az emberiség szolgálatába bocsájtunk – ezt már Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke mondta. „Mi, magyarok büszkék lehetünk, ami az intellektuális örökségünket illeti. Mi vagyunk az a nép, amely soha nem kapott semmit ingyen a világtól, de meggyőződésem, hogy annál többet adott neki. Ezért jelent számunkra továbbra is értéket a család és haza, ezért rakjuk le identitásunk tégláit a kereszténység alapjaira, és ezért ragaszkodunk autentikus népi hagyományainkhoz. Mi abban hiszünk, hogy van valami állandó, megváltoztathatatlan a világban, ami meghatároz minket. Valami, ami 500 évvel ezelőtt épp úgy érvényes volt, mint ahogyan 500 év múlva is az lesz.”
– Wass Albert születésének időpontjára emlékezve minden januárban átadjuk az Erdélyi Magyar Örökség díjakat, amelyek kivételes tehetségű művészek, közéleti személyiségek részére adományozhatók. Akiknek munkássága a magyar nemzet, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése mentén szerveződik, akik a modern világban is vállalják szellemi gyökereinket – zárta szavait a megyei közgyűlés elnöke.
Az ünnepi beszédeket követően átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díjait, amit 2022-ben Erdő Zoltánnak, Pápai Ferenc Józsefnek, Széphalmi Jurkó Lászlónak és Tuzáné Mák Zsuzsannának ítéltek oda.