Díjemelési moratórium Miskolcon – A januári számlával tájékoztató is érkezik

A díjemelési moratórium értelmében az önkormányzati bérlakások 2021. január 1. napjától tervezett bérleti díjemelésére csak a veszélyhelyzet megszűnését követő kilencvenedik nap leteltével kerül sor. Ugyanez a halasztás vonatkozik a bérleti díjemeléshez kapcsolódó óvadékfeltöltési kötelezettség teljesítésére is. A díjemelési moratórium ugyanakkor nem vonatkozik a 2020. november 1. napján már megemelt bérleti díjakra, mivel az még a veszélyhelyzet bejelentése előtt lépett hatályba és a kormányrendelet hatálya nem visszamenőleges. Azoknak a bérlőknek, akiknek bérleti díja 2020. november 1. napján emelkedett meg, továbbra is az emelt bérleti díjat kell fizetniük, az óvadékfeltöltési kötelezettség elhalasztása azonban rájuk is érvényes.

 

A fentiekre tekintettel, a veszélyhelyzet kezdete és a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 nap között lejáró lakásbérleti szerződések – külön bérlői nyilatkozat nélkül is - változatlan tartalommal hatályban maradnak a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig. A lejáró lakásbérleti szerződéssel rendelkező  bérlőknek a bérleti szerződésük meghosszabbításával ügyintézési kötelezettségük nincs az említett időintervallumban. A lakásbérlők a januári számlával egyidejűleg pontos tájékoztatást kapnak a fizetési kötelezettségek teljesítésének határidejéről és a szükséges teendőkről.