A Magyarországon gyártott 75 milliomodik indítómotor megünneplése alkalmából Palkovics László miniszter és Varga Judit miniszter asszony látogatást tett az SEG Automotive miskolci gyárában

Az SEG Automotive magyarországi leányvállalata illusztris vendégek, így többek közt Palkovics László és Varga Judit miniszterek jelenlétében történelmi jelentőségű eredményt ünnepelt, bizonyítva, hogy a helyi csapat milyen jelentős szerepet tölt be az autóiparban: a mai napon a miskolci telephelyen elkészült a 75 milliomodik indítómotor. Jelenleg a járműiparral kapcsolatos főcímeket külföldön és Magyarországon egyaránt a koronavírus-járvány határozza meg. Egyik autógyártó és alkatrész beszállító sem vonhatja ki magát a járvány hatásai alól, és több évig eltarthat, amíg a piacnak sikerül visszatérnie a járvány előtti szintekre – ha egyáltalán erre sor kerül.

Mindezek ellenére az SEG Automotive magyarországi leányvállalatának sikertörténete tovább folytatódik, és a cég tovább erősíti szerepét a beszállító globális gyártóhálózatában. „Már ma is a miskolci a legnagyobb gyárunk Európán belül, és képzett, tapasztalt és hozzáértő dolgozóink vannak. Eddig 75 millió indítómotort gyártottunk a magyarországi üzemünkben, ami hihetetlenül magas szám, ha arra gondolunk, hogy ma Európában „mindösszesen” 300 millió autó van. De készen állunk arra, hogy a jövőben a vállalat működésében még fontosabb, az innováció területén pedig továbbra is vezető szerepet töltsünk be.” – mondta Dobos Péter, a magyarországi telephely vezetője. „Ugyanakkor a mai mérföldkő nagyszerű bizonyíték a telephely iránti elkötelezettségünkre, munkavállalóink szaktudására, és az SEG Automotive és számos helyi partner, szervezet és a magyar kormány közötti kiváló együttműködésre”.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellett Varga Judit igazságügyi miniszter és egyben a Miskolci Egyetem Kuratóriumának elnöke, valamint járműipari beszállító számos partnere is megjelent a különleges alkalom megünneplésére. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő asszony beszédében rámutatott: „A S.E.G.A. Hungary Kft. sikere jól mutatja a Miskolcban és egész Borsodban rejlő hatalmas lehetőséget.
A magyarországi gyár egyre fontosabb szerepet tölt be az SEG Automotive működésében. A gyártóterületen egyre több Ipar 4.0 innováció kerül bevezetésre: robotok, digitális megoldások, automatizálási és optimalizálási projektek, és a gyártósorokat már előre átalakítják az új épületnek megfelelően, ahova a gyártás 2021 közepén fog átköltözni. A S.E.G.A. Hungary élen jár a digitalizációban és technológiai vezető szerepet játszik az Ipar 4.0 megoldásaival Magyarországon. A kormányzati támogatásokat a társaság nagyra értékeli, hiszen e nélkül sokkal lassabb lenne a fejlődés a társaság magyarországi leányvállalatánál.

A miskolci kollégák magas szintű műszaki ismeretei fontos alapként szolgálnak a globális beszállító számára az innovációs folyamatokhoz, és az itt dolgozó több mint 100 mérnök jelentős szerepet játszik az SEG Automotive technológiai vezető szerepének megőrzésében, teljesítve a nemzetközi ügyfélbázis jelenlegi és jövőbeni elvárásait.

Az SEG Automotive vállalatról

Az SEG Automotive története szorosan összefügg az autózás történetével. Az indítómotorokat és generátorokat gyártó, BOSCH részlegből 2018-ban alakult társaság több mint egy évszázados járműipari innovációt tudhat maga mögött, az indítómotoroktól, a generátorokon és a start-stop rendszeren át a lágy (mild) hibrid megoldásokig. Az SEG Automotive jelentősen hozzájárul a klímavédelemhez a járművek szennyezőanyag-kibocsátásának csökkentése révén, motortípustól függetlenül: az innováció iránti szenvedély által fűtve, a társaság megoldásai elősegítik a hatékonyabb belsőégésű motorokra, 48 voltos hibrid motorokra és teljesen elektromos hajtásokra történő áttérést. Világszerte minden gyári beszállító az SEG Automotive globális gyártóhálózatára támaszkodik, amely nagy teljesítményű, tartós és versenyképes termékeket és megoldásokat kínál személy- és haszongépjárművekhez egyaránt, világszerte egységes minőségi szabványok betartása mellett. A stabil globális jelenlétet a kb. 7 000 munkavállalóból álló, sokszínű kulturális háttérrel rendelkező, nemzetközi csapat biztosítja, a világ járműiparának legfontosabb piacaként számon tartott 14 országban.
www.seg-automotive.com
 

Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft.-ről

A mintegy 100 éves múltra visszatekintő indítómotorok és generátorok üzletág 2003 óta van jelen Miskolcon. A vállalat autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A folyamatos fejlődés eredményeként a legyártott termékek, és ezzel párhuzamosan a munkavállalók száma folyamatosan nőtt, a vállalat a régió egyik legfontosabb munkáltatójává vált. A fejlesztési csoport az önindítók és generátorok fejlesztésén túl közreműködik a BRM, azaz a Boost Recuperation Machine (48 voltos lágy hibrid motor) fejlesztésében is.