File Tamás, vállalkozó évek óta tekintélyes pénzösszeggel támogatja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályát

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztálya ismét jelentős felajánlást kapott. File Tamás, vállalkozó évek óta tekintélyes pénzösszeggel támogatja az érintett osztályt. Felajánlását – minden évben - az ellátást segítő eszközökre, műszerekre fordítják. A pénteki sajtónyilvános átadáson elhangzott: az adományozó hatodik alkalommal segítette jótékonysági akciójával a miskolci Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályt – ezzel az osztály történetében egyedülálló.

Felajánlásaiból egyebek mellett őrző monitor rendszert, a kezelőbe, illetve az ambulanciára vizsgáló ágyakat, égett betegek ellátásánál használt dermatomot, az újszülött sebészetben használt laparoscopos eszközparkot szereztek be.

 

Ez évi 3 millió forintos adományát az egészségügyi intézmény újabb 3 millió forinttal egészítette ki, ennek köszönhetően 8 multifunkciós ágyat vásárolt az osztály, amelyeket a steril „szárny” őrzőiben, valamint a baba-mama kórtermekben helyeztek el.

Korábbi kórházi beszerzéssel így már 12 korszerű, a kor követelményeit minden tekintetben kielégítő, megfelelő biztonsági technikával felszerelt ágy áll az osztály rendelkezésére.