Pályafelújítások és menetrendi módosítások a vasútvonalakon

A Budapest–Miskolc fővonal Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán június 19-ig a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. folytatja a pályafelújítást Ebben az időszakban a késő esti és reggeli hatvani elővárosi személyvonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ez eltérő időpontokban és állomások között érinti a közlekedést, ezért érdemes előre tájékozódni. A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább 1,5-2 méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében.

Gödöllői személyvonatok:
A gödöllői S80-as személyvonatok a Keleti pályaudvarról 8:05-től 18:05-ig az alap menetrend szerint indulnak, Rákoson 7 perc tartózkodás után óra 22-kor indulnak, Gödöllőre óra 49-kor érkeznek. A 7:05-kor induló S80-as személyvonat, Rákosról 1 perc tartózkodás után indul és Gödöllőre 7:43-kor érkezik. A 19:05 helyett 19:00-kor induló S80-as személyvonat, Rákosról 12 perc tartózkodás után 19:22-kor indul és Gödöllőre 19:49-kor érkezik. Gödöllőről 8 és 20 óra között az alap menetrendhez képest 8 perccel korábban óra 06-kor indulnak a vonatok, Rákosra óra 34-kor érkeznek, 9 perc tartózkodás után óra 43-kor indulnak, a Keleti pályaudvarra az alap menetrend szerint óra 55-kor érkeznek. Gödöllőről a 20:14-kor induló S80-as személyvonat az alap menetrend szerint közlekedik teljes viszonylatában.

Hatvani személyvonatok:
·         Az S80-as járatok a  Keleti pályaudvarról minden páratlan óra 30 perckor indulnak és Hatvanba páros óra 42 perckor érkeznek. Hatvanból páratlan óra 14-kor indulnak és a Keleti pályaudvarra minden páros óra 30 perckor érkeznek.

·         A Keleti pályaudvarról munkanapokon 5:05-kor és 6:05-kor Hatvanig, illetve Hatvanból a Keleti pályaudvarra munkanapokon 6:40-kor, 7:30-kor és naponta 8:25-kor érkező S80-as személyvonatok helyett Aszód és Hatvan között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Hatvanból 7:20-kor pótlóbusz közlekedik Aszódra, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll.

·         A Keleti pályaudvarról 23:50-kor induló S80-as személyvonat helyett Aszód és Hatvan között pótlóbusz viszi az utasokat.  A  Hatvanból induló és a Keletibe munkanapokon 4:20-kor és 5:20-kor, illetve naponta 4:55-kor érkező S80-as személyvonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat Hatvan és Aszód között.

InterCity vonatok:
A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 6:25 és 19:25 között minden óra 25. percében indulnak az IC-k, Füzesabonyba már az alapmenetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára. A Budapestre tartó InterCity vonatok Füzesabonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg. A kör InterCity vonatok Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti–Nyíregyháza illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati viszonylatban közlekednek. Szerencs–Nyíregyháza állomások között az InterCity vonatok helyett, közvetlen InterCity vonatpótló autóbuszok közlekednek július 29-ig. A Keleti pályaudvarról 6:25-kor induló Rákóczi és a 18:25-kor induló Hernád InterCity Miskolc-Tiszai pályaudvarig közlekedik. A Keleti pályaudvarra 9:30-kor érkező Hernád és 21:30-kor érkező Rákóczi InterCity Miskolcról indul 7:29-kor, illetve 19:29-kor. A határállomások lezárása és a nemzetközi vonatközlekedés szünetelése miatt Miskolc–Kassa, illetve Kassa–Miskolc között kimaradnak a menetrendből.

Egri gyorsvonatok:
Az egri gyorsvonatok a Keleti pályaudvar és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Hatvan és Eger között változatlan menetrend szerint járnak. A Keleti pályaudvarról 30 perccel korábban, minden páros óra 30. percében indulnak. A Keleti pályaudvarra 30 perccel később, minden páratlan óra 30. percében érkeznek. Az 5500-as, 5508-as, 5509-es és 541-es számú vonatok S87-es jelzéssel közlekednek.

Sátoraljaújhelyi sebesvonatok:
A  Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban nem közlekednek a sátoraljaújhelyi sebesvonatok, helyettük a hatvani S80-as személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes. A Keletiből 20:55-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:50-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:56-kor és vasárnaponként 17:50-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

A hatvani vonal felújítása miatt több, más vonalon is módosul a menetrend:
Az Aszód–Balassagyarmat (78-as) vonalon a 33516-os számú vonat a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik, Aszódról 13:53-kor indul és Balassagyarmatra 15:18-kor érkezik. Szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokon a 33559 számú vonat a teljes útvonalán 3 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 3:56-kor indul, Aszódra 5:20-kor érkezik. A 33513-as számú vonat a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 14 órakor indul, Aszódra 15:23-kor érkezik.
A Budapest–Újszász–Szolnok (120a) vonalon a 473-as számú Ister InterCity a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:05-kor indul, Szolnoktól változatlan menetrend szerint közlekedik Lőkösházáig. A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:10-kor indul Szolnokra a Z60-as zónázó vonat, illetve munkanapokon Sülysápra 19:15-kor az S60-as személyvonat. a Szolnokról munkanapokon 5:43-kor induló G60-as gyorsított személyvonat a Keleti pályaudvarra 7:30 helyett 7:35-kor érkezik. Szintén Szolnokról 5 perccel korábban 5:58-kor indul a G60-as gyorsított személyvonat, a Keletibe 7:50-kor érkezik. Nagykátáról munkanapokon 5 perccel korábban, 6:56-kor indul S60-as személyvonat, mely a Keletibe 5 perccel korábban 8 órakor érkezik.
A Budapest–Kunszentmiklós-Tass (150-es) vonalon az S25-ös jelzésű személyvonatok változatlanul a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. A Keleti pályaudvarról 11:57-kor induló Ivo Andrić vonat Kelebiáig közlekedik, a Keleti pályaudvarra 18:04-kor érkező Ivo Andrić vonat pedig Kelebiáról indul. Nem közlekednek Kiskunhalas–Kelebia között a 15:24-es  indulási idejű, illetve ellenkező irányban a 16:05-ös indulási idejű személyvonatok.

A Miskolc–Hidasnémeti vonalon június 20-tól augusztus 19-ig valamennyi vonat módosított menetrend szerint közlekedik. potlobuszForró-Encs és Hidasnémeti között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat karbantartási és autópálya építési munkák miatt. A Rákóczi és Hernád InterCity vonatok június 30-ig csak a Keleti és Miskolc-Tiszai pályaudvar között közlekednek.

A Miskolc–Ózd vonalon július 6-tól 9-ig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Sajószentpéter és Kazincbarcika között pótlótóbuszokpotlobusz szállítják az utasokat, karbantartás miatt.

 

2024. április 18., csütörtök, Andrea, Ilma

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás