Idén ősszel ismét veletek lehet az erő a STAT WARS UNI-n! - Már lehet nevezni a KSH statisztikai versenyére

2019-ben is meghirdeti STAT WARS UNI elnevezésű statisztikai versenyét egyetemi MSc hallgatók részére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal és partnerintézményeinek célja, hogy a statisztikai jártasság fontosságát népszerűsítse a felsőoktatásban részt vevő diákok körében. A többfordulós versenyre, ahol a hallgatók az adatok feldolgozása és megjelenítése terén mérhetik össze tudásukat, szeptember 23-ig jelentkezhetnek a csapatok. A nevezés díjtalan, az első három helyezett csapat pénznyereményben részesül.

A KSH második alkalommal meghirdetett statisztikai versenyére mától lehet jelentkezni. A négyfordulós megmérettetésre maximum 3 fős, egyetemi MSc hallgatókból álló csapatok jelentkezését várja a hivatal. A részvétel feltétele a statisztikai alapok ismerete. A jelentkezők 3+1 fordulóban, gazdasági, társadalmi és területi adatsorokat tartalmazó feladatokban mérik össze tudásukat, munkáikat egyetemi oktatókból álló zsűri értékeli. Az első három forduló lebonyolítása elektronikus formában történik, az e-mailben kapott feladatok írásos megoldása a cél. A decemberi döntőbe a legmagasabb pontszámot kapott öt csapat kerül, akiknek összesített eredményei alapján alakul ki a három dobogós. Az első helyezett csapat 600 ezer forint, a második 450 ezer forint, a harmadik pedig 300 ezer forint pénzdíjazásban részesül.

Az idei versenyfelhívás részletes leírása, a jelentkezés menete és időbeli ütemezése a KSH honlapján érhető el.

Az első STAT WARS UNI 84 csapat részvételével zajlott tavaly ősszel, akkor az első helyet a Budapesti Corvinus Egyetem Harmadfajú hibák elnevezésű csapata nyerte.