Gyógypedagógiai képzés indul a Miskolci Egyetemen

Gazdagodás és megújulás. Évről-évre elválaszthatatlan két jelzője ez a Miskolci Egyetem képzési palettájának, amelynek újabb igazolása a gyógypedagógiai alapszak beindítása. Régi igényt elégít ki ezzel a ME Bölcsészettudományi Kara, amelynek dékánasszonya, dr. Illésné dr. Kovács Mária azt is elmondta a Csillagpont Rádió vendégeként, hogy határozottan gyakorlatorientált képzésről van szó, amelyet országosan egyedülálló módon, két kötelező (a tanulásban akadályozottak pedagógiája és a pszichopedagógiai) szakirányban indítanak 2019 őszétől. A 8 félévből álló oktatásra augusztus 7-ig lehet jelentkezni.