Összefogott a művészvilág Dédestapolcsányért

A korábbi híradásokból az egész ország értesülhetett a Dédestapolcsányt május 29-én ért természeti katasztrófáról. Mint ismeretes, a Bükk hegységből hirtelen lezúduló irdatlan mennyiségű esővizet képtelen volt a Bán patak befogadni, így a sáros folyam elöntötte a település kétharmadát. Lakóházak, kertek, közterületek kerültek percek alatt víz alá, több család élettere, munkája megsemmisült.

A látvány és a hírek segítségnyújtásra ösztönöztek rengeteg jóérzésű embert. Adományok érkeztek a helyiektől bútorok és háztartási eszközök formájában, és a hivatalos keretek között életre hívott közalapítvány számlájára is folyt be némi támogatás. Ám a kár olyan nagymértékű, hogy további segítségre van szüksége a településnek. A szomorú hírek hallatán szinte egyidőben mozdultak a segítségnyújtás irányába budapesti előadóművészek, kazincbarcikai fiatalok, helyi önkéntesek és a településről elszármazott segíteni szándékozók. Önkéntes összefogásuk, a földrajzi távolságokat áthidalva is eredményhez vezetett. Olyan példaértékű és nem mindennapi összetartásról tanúskodó rendezvénynek ad otthont a helyi művelődési ház július 29-én, amilyent a festői szépségű Dédestapolcsányban még nem láttak!

2020. augusztus 7., péntek, Ibolya

Időjárás