Miskolc - Megújult az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér

A miskolci önkormányzat 2010 óta a diósgyőri városrész fejlesztésére – a várépítéssel, stadionfejlesz-téssel együtt - több mint 17 milliárd forintot költött. Idén és a következő évben pedig újabb 10 milliárd forintot fordítanak a városrész fejlesztésére. A diósgyőri fejlesztések során a miskolci önkormányzat rendbe tette a Szinva patak medrét, amely így biz-tonságosan vezeti le az árhullámot; több orvosi rendelőt, bölcsődét, óvodát felújított; megújult a diósgyőri városi uszoda; újjáépítették a Bagolyvárat, amely a városrész ikonikus épülete volt, ma a villamosközleke-dés felső-majláthi végállomása; megszépült a lillafüredi függőkert; megépült a Lovagi Tornák Tere, megva-lósult a Diósgyőri vár első ütemének fejlesztése; újjáépült a DVTK otthona, a Diósgyőri stadion, amely a 2018-ban átadott arénák között a legszebb – a felsorolás kiegészíthető, de ennyi is jól mutatja a városrész elmúlt 10 éves fejlődését, fejlesztését, amely 2017-ben a Diósgyőr városközpont integrált rehabilitációja pá-lyázatból folytatódott. Ekkor az önkormányzat felújította a Petőfi Sándor Fiókkönyvtárat és a Diósgyőri Római Katolikus Plébániával együtt a templomkertet.

A fejlesztési program következő lépése volt a Táncsics Mihály és az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér átépí-tése.

A Táncsics Mihály téren többek között kiépítették a térvilágítást, a meglévő növényállományt magas díszér-tékű növényekkel bővítették, ülőpadokat, hulladékgyűjtőket helyeztek ki és új járdaszakasz épült.

Az Árpád úti szolgáltatóház előtti térhez annak megépülése, 1970 óta nem nagyon nyúltak hozzá. A mostani átfogó felújítás eredményeként a terület többfunkciós közösségi térré vált. A meglévő növényzet és fák mellett gyepesítéssel, új növények és 15 darab új fa ültetésével több mint 1000 négyzetméterre növelték a zöldterület nagyságát. A gyalogos részen teljes burkolatcsere történt a Green City irányelvek szerint, vagyis a korábbi beton alapot elbontották, az új térkő alatt kavicságyat alakítottak ki, így a csapadékvíz jelentős része beszivárog a talajba.

Új látványszökőkút épült a téren, amelynek immár része a korábban a téren állt Varga Miklós szobrászmű-vész Korsóslány című alkotása.
A felújított tér ad otthont a helyi termelői piacnak, amihez asztalokat is kiépítettek. Van a téren köztéri óra, segélyhívó berendezés, több új, zárható hulladékgyűjtő, és új padok.
A tér déli oldalában a gépkocsi parkolót is bővítették.

A TOP-6.3.2-15-MI1-2016-00002 azonosító számú, Diósgyőr városközpont integrált rehabilitációja projekt 100%-os támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesz-tési Alap társfinanszírozásával összesen 940 millió forintból valósul meg. Az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér és a Táncsics tér felújítása ebből bruttó 186 856 862 forintba került.

Megkezdték időközben a Vár utca 5. szám alatti épület teljes körű felújítását, ahol színvonalas vendéglátó-helyet alakítanak ki.

A fejlesztés további eleme a II. János Pál pápa tér lépcsőzetes kialakítása a Szinva-patak felé, ahol új sétá-nyok mentén kandeláberek, utcabútorok kapnak helyet, ezen felül itt is szerepel egy szökőkút építése. Emel-lett a Nagy Lajos király útja és a Blaha L. u. közötti zöldterületen a gyerekek számára kisebb játszótér léte-sül. Ez utóbbi két tér esetében az építkezés várhatóan idén kezdődnek.

A Diósgyőri vár turisztikai célú fejlesztése, a vár újjáépítése második ütemébe lép, ehhez a magyar kormány a Modern Városok Programból biztosít támogatást. Cél a Nagy Lajos korabeli vár hiteles rekonstrukciója, amivel bemutathatóvá válik a magyar történelem egyik legjelentősebb korszaka. Ezzel párhuzamosan a vár közvetlen környezetét is tovább fejlesztik, hogy Miskolctapolca után Diósgyőr is Közép-Európa egyedi és meghatározó turisztikai vonzerőjévé váljon.

További fejlesztések Miskolc Diósgyőr városrészben:

• Diósgyőri vár turisztikai célú fejlesztése, rekonstrukciója 2019-ben 2 milliárd, 2020-ban 4 milliárd, 2021-ben 4,178 milliárd forint támogatást kap a Modern Városok Programból.
• Diósgyőri vár és környezetének fejlesztése, forgalomcsillapított övezet kialakítása, a Tokaji Ferenc utcai híd megépítése: 300.000.000 forint.
• Diósgyőri Óvoda energetikai korszerűsítése: 138.292.492 forint.
• Kerékpárút építése Komlóstető felől a Diósgyőri Várnál lévő kerékpárúthoz: 62.000.000 forint.
• Kerékpárút építése a Diósgyőri vár és a Lillafüred között: 561.000.000 forint.
• Diósgyőri Horizont Helyi Közösség Helyi Közösségi Fejlesztése: 400.000.000 forint.

Ez 2021-ig összesen 11 639 292 492 forint.