Egy éve vizsgálódnak az abaúji kistelepüléseken – Készül a követésre alkalmas minta

Valójában egyfajta modell elkészítése a cél, hogy azt a legkülönbözőbb területeken alkalmazni lehessen. Ez fontos jellemzője annak a projectnek, amelynek egy esztendős tapasztalatairól dr. Illésné dr. Kovács Máriával, a ME BTK dékánjával beszélgetett a Csillagpont Rádió műsorának szerkesztő-riportere, Monos Márta. A Miskolci Egyetem a Felsőoktatási Kiválósági Program keretében nyerte el azt a támogatást a szakminisztériumtól, amelynek keretében öt kar (köztük a bölcsészettudományi) munkatársai dolgoztak, vizsgálódtak hosszú hónapokon át, a megjelölt szempontok szerint. Ez utóbbiak például 25 kelet-csereháti településen. A tapasztaltak összegzése alapján készül el az a bizonyos innovációs modell, amely nagy segítséget jelenthet a megye más részén lévő településeinek felzárkóztatásában is.

2021. október 21., csütörtök, Orsolya

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás