Rock hórukk a Lovagi Tornák Terén

Igazi zenei csemegének ígérkezik a Ricse, Ricse, Beatrice rock musical, amely május 23-án érkezik a Lovagi Tornák Terére. A Nagy Feró és a Betrice zenekar életét bemutató eladás először látható vidéken. A főbb szerepekben Kurkó Józsefet, Farkasházi Rékát, Gregor Bernadettet és Koncz Gábort láthatja a közönség, de közreműködik Nagy Feró és a Beatrice zenekar is.

A sajátos, de találó műfaji meghatározással rock hórukknak elnevezett két felvonásos előadás több, mint zenés darab. Nem csak rocktörténelem, hanem visszatekintés az 1970-es évek végére, az 1980-as évek elejére. Nem csak a korhoz, annak zenéjéhez kapcsolódni tudó nézőknek lehet érdekes, a fiatalabbak számára alternatív, zenés történelemóra lehet.  A műben elhangzanak a Beatrice emblematikus dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok is.

„Erdélyből származom, ahogy Feró is. 1989-ben, amikor betiltottak mindent, titokban a Beatrice dalai szóltak nálunk is, nagy részüket jól ismertük és szerettük. Visszanézve erre az időszakra, ezért is nagyon-nagy megtiszteltetés ez a feladat. És egyben óriási kihívás: egyrészt Feró utánozhatatlan karaktere miatt, másrészt, mert minden szerepemben, így most is az a fő célom, hogy manír és pluszok nélkül természetes maradjak.” - nyilatkozta a Ferót alakító Kurkó József.

Vajon hogyan élte meg a politikailag elszigetelt ország mindennapjait a vasfüggöny innenső oldalán egy lázadó zenekar? Mi várt arra, aki mert lázadó dalokat írni, énekelni? Erre és még sok más kérdésre keresi a választ az Újszínház darabja. Feltűnnek a korszak ikonikus alakjai is, például az akkori lemezgyártás mogulja, Erdős Péter, vagy Korda György a máig népszerű táncdalénekes. Ezen az estén több mint két óra felhőtlen szórakozásra számíthat a közönség. Egyszerre lesz koncert, színház, nosztalgia, élő zene és 100% ROCK!