„Mester és tanítványa” a Csillagpont Rádióban

Szelekovszky Magdolna iparművész csaknem negyedszázada tanít Miskolcon a Fazola Henrik Művészeti Szakgimnázium és Építőipari Szakközépiskolában. Az utóbbi években kissé módosult oktatói tevékenysége, hiszen eddig diákoknak, az öt évvel ezelőtt beindított felnőttoktatás keretén belül pedig már az idősebb generáció tagjainak is átadhatja tudományát, a kerámiakészítést. A művésztanár szerint ez az egész felnőttképzés az örömről szól, amelynek során kiteljesednek és megnyílnak a résztvevők. Az pedig kimondottan jó érzéssel tölti el, amikor azt mondják a hozzá érkezők „Jöttem a terápiára:” Az iparművész-tanár és egyik tanítványa volt a minap a Csillagpont Rádió vendége.