Egyetemek Harca az Éhezés Ellen - Miskolcon is!

AZ ÉHEZÉS NEM ISMERI AZ ÉVSZAKOT szlogennel indít gyűjtőakciót a Magyar Vöröskereszt és az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen („Universities Fighting World Hunger”) miskolci egyetemi csoportja. Április 3-án, szerdán induló három napos kampányukat a Campuson tartják. Gyűjtőpontot helyeznek el a főbejáratnál, a Galérián és a büfénél. Ide várják a tartós élelmiszereket; pl.: lisztet, konzervet, száraz tésztát, olajat.

Újdonság, hogy idén először a Miskolci Egyetemhez legközelebb eső Tesco Áruház is bekapcsolódott a gyűjtésbe, és mindhárom napon 16.00 és 18.30 között lehetőséget biztosít arra, hogy segíteni szándékozók leadhassák a vöröskeresztes pontban a felajánlásaikat.
A humanitárius szervezet tapasztalata szerint a karácsony környéki adakozó kedv mérséklődik év közben, kevesebb figyelem irányul a rászoruló családokra, így csökken a rászorulók között szétosztható adományok mennyisége. Az egyetemi gyűjtés azon túl, hogy széles körben felhívja a figyelmet az önzetlen segítségnyújtásra, a közösségen belül is érzékenyíti a hallgatókat a szegénysorban élők iránt.
Az „Egyetemek Harca az Éhezés Ellen” (UFWH) nemzetközi mozgalom 2004-ben indult az Egyesült Államokból. Azóta több mint 70 egyetem csatlakozott hozzá. Öt évvel ezelőtt a Miskolci Egyetem is felvette a harcot az éhezés ellen. A gyűjtést évente kétszer Dennis Engel Miskolcon élő oktató kezdeményezésére szervezik meg a Magyar Vöröskereszttel együttműködve.
Az Egyetem programjához a szakmai hátteret a humanitárius szervezet adja. A Vöröskereszt munkatársai az adományokból öt-hat kilogrammos csomagokat készítenek. A tartós élelmiszert a Szervezethez beérkezett segélykérelmek alapján nehéz körülmények között élő nagycsaládokhoz, egyedülálló idősekhez juttatják majd el a szociális munkások.
- Az élelmiszergyűjtés időpontja és helye:
- Miskolci Egyetem Főbejárat, Galéria bejárat, rácsos büfé bejárata, 2019. április 3-5. (9.00-14.00)
- Tesco Áruház  Miskolc (Mésztelep u. 1/a, 3508) 2019. április 3-5. (16.00-18.30) FORGATÁSI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT HELYSZÍN!

Segítsen, hogy segíthessünk!
Főszervező: Dennis Engel (engeldennis@hotmail.com)