Miskolc - Ünnepeljük együtt az 1848/49-es forradalom emléknapját!

Ezen a napon koszorúzással és családi programokkal is emlékezünk a márciusi ifjakra. Az elmaradhatatlan huszártábor mellett a gyermekek ügyességi versenyeken vehetnek részt, lesz tánctanítás és népzenei koncertek, valamint kihagyhatatlan hagyományos magyar gasztronómiai finomságok. 9 és 16 óra között a ’48-as családi nap várja az érdeklődőket a város szívében.

9 órától a Petőfi téren Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mond ünnepi köszöntőt, majd a koszorúzást követően a város több pontján is néma főhajtással emlékeznek a forradalomra és szabadságharcra. Gróf Batthyány Lajos emléktáblájánál, a Deák Ferenc szobornál, a Lévay József szobornál, a Petőfi-emléktáblánál, gróf Széchenyi István szobránál.
10 órától az ünnepség az Erzsébet téren folytatódik, ahol Dr. Kriza Ákos polgármester és Hubay György országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. A Kossuth Lajos szobor koszorúzása után a Miskolci Nemzeti Színház műsorát láthatja az ünneplő közönség. A szervezők Kossuth kiflivel és pozsonyi kiflivel is kedveskednek az ünneplőknek.
A Szent István téren hagyományőrzők mutatják be, milyen lehetett az 1848-as huszárok, honvédek élete. 9 órától óránként bemutató, mozsárágyú lövés, puska-pisztolylövés. A gyermekek nyeregbe is pattanhatnak. Az akadálypályán egyszerre két játékos indul, lovon és zászlóval a kezében. Átkelnek a hídon, átverekedik magukat az osztrák katonák sorfalán. A versenyben az nyer, aki előbb tűzi ki a várra a nemzetiszínű lobogót.
A 48-as toborzón, a katonai tábor területére a besorozott újoncok léphetnek csak be. A kiképzés alatt fegyverrel menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak, a kiképzés végén az újoncok készen állnak, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak.
A kiképzett katonák fegyvermásolatokkal, egyenruhában-őrségben állnak az őrbódé előtt, miközben a szülőknek alkalmuk van emlékképet készíteni róluk.

Ki lehet próbálni a lengőtekét, a céllövöldét, a 48-as sorskereket. A tábori nyomdában dúcnyomással elkészíthetik a 12 pontot. Lesz kézműves foglalkozás, mesterségbemutatók, a táncos lábúakat pedig élő népzenével és táncházzal várja a Szinvavölgyi Néptáncműhely és a Tényleg Zenekar 12:00 és 13:30 között.

A PROGRAMRA A BELÉPÉS INGYENES!