Középiskolás diákok sikere a Miskolci Egyetemen - XII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával együttműködésben idén már tizenkettedik alkalommal rendezte meg az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát. A 2019. március 8-9-én (pénteken és szombaton) tartott rendezvényre 18 előadói nevezés érkezett az ország 12 középfokú oktatási intézményéből, valamint Erdélyből. A regisztrált résztvevők száma több mint 40 fő volt. 

A Diákkonferencia legfőbb célja, hogy összegyűjtse azokat a középiskolás diákokat, akik a földtudományok valamelyik ágával a tananyagon túlmenően foglalkoznak, kutatásokat végeznek, és egy konferencia keretében lehetőséget nyújtson nekik, hogy az így szerzett ismereteiket egymással és az érdeklődőkkel megosszák. További célkitűzés, hogy a rendezvény által a földtudományok a középiskolákban, illetve a diákok közvetítésével szélesebb társadalmi szinten is, nagyobb ismertséget nyerjenek.  A konferencia időpontja az idei évben is egybeesett a soron következő, 37. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivállal, amely rendezvény programjaihoz a résztvevők csatlakozni tudtak. A konferencia zsűrijét neves, földtudományokkal foglalkozó szakemberek alkották. A szakmai zsűrik elismerően nyilatkoztak a diákok teljesítményéről, látható volt a diákok földtudományok iránti elkötelezettsége és szakmai felkészültsége.

A pénteki szekcióülések után a diákok és felkésztő tanáraik érdekes szakmai programokon vehettek részt, bekapcsolódhattak a Kar Természeti Erőforrások Akadémiája előadás sorozatába, melyen Dr. Kiss Tibor igazgató úr: Az ember fáj a Földnek? c. igen elgondolkodtató előadását hallgathatták meg. Az előadás teljes terjedelmében hamarosan a felkerül a kar honlapjára is a többi „TEA” előadás mellé. Ezt követően látogatást tett a csoport a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szelektív hulladékkezelő telepén. Az esti vacsorát pedig az „életnyomok”-ról tartott előadás zárta Dr. Dávid Árpád professzor úrnak köszönhetően. ,

A szombati eredményhirdetésen Dr. Mádai Ferenc, a Műszaki Földtudományi Kar dékánhelyettese gratulált minden résztvevőnek, majd átadta az okleveleket és a tárgynyereményeket. A szekciókban kiosztott díjazások mellett a legfontosabb elismerés, hogy a zsűri által legjobbnak ítélt elsődíjas és különdíjas középiskolás kutató diákok jogosultságot szerezhettek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára való nevezésre a témájuknak megfelelő szekcióba. Ott a dolgozataik az egyetemi előadásokkal azonos szabályok szerint kerülnek megmérettetésre. Amennyiben az OTDK szekció zsűrije úgy ítéli meg, hogy a középiskolás diák munkája díjat érdemel, számára az OTDK bármely helyezése, díja, illetve az "OTDK junior díja" adható. A konferencia keretében három ilyen nevezési javaslat került megfogalmazásra. A konferencia zárását követően a diákok csatlakoztak az ásványfesztivál szakmai programjához, majd belevetették magukat a csodálatos ásványok és drágakövek erdejébe. A konferencia programja a Tudás – Vár a Miskolci Egyetem! A felsőoktatásba való bekerülést elősegít készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban c. EFOP-3.4.4-16-201700008 pályázat keretében valósulhatott meg.