A Tiszteletreméltó - filmpremier Miskolcon

Dokumentumfilm készült Kelemen Didákról. Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely a misszionárius életét foglalja össze és megmutatja ténykedésének fontos állomásait. A munka jelentősége e mellett abban van, hogy a szent életű minorita szerzetes kultuszépítését segíti és boldoggá avatási ügyét előmozdítja. A film létrejöttét a miskolci Éltető Lélek Alapítvány kezdeményezte és finanszírozta és a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda alkotta.

Kézdialmás, Kézdivásárhely, Giródtótfalu, Nagybánya, Nyírbátor, Miskolc, Eperjes – néhány hely, ahol nagytiszteletű Kelemen Didák élt, munkálkodott és segített. A hittérítő és író egyben iskolaalapító és a szegények nagy pártfogója volt. A Tisza-vidéket járva fejtett ki áldásos tevékenységet, amit a róla szóló film idéz meg. Nemcsak bejárja életének fontos helyszíneit az alkotó BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda stábja, hanem olyan interjúkkal építi, melyekből kiderül, mit hagyott örökül a misszionárius az utókornak.

A film megszólalói között van Dr.Gyulai Éva, történész muzeológus, aki a korról és a Kelemen Didákhoz kapcsolódó épített örökségről beszél, Dr.Szabó-Tóth Kinga szociológus, aki a misszionárius társadalomra gyakorolt hatására, cselekedetei jelentőségére világít rá, Tóth Sándor szobrászművész, aki a hittérítőt több mint fél tucat alkotásban örökítette meg, Dr.Ternyák  Csaba egri érsek vagy Kalna Zsolt minorita szerzetes, akik egyházi szerepét méltatják, Rancz Teréz, Kelemen Didák leszármazottja, aki a családi hagyományokat eleveníti fel és Dr.Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány képviselője, aki a szerzetes kultusza építését mozgatja és boldoggá avatási ügyét többek között kiadványok megjelentetésével, rendezvények szervezésével segíti. A filmben nyilatkozik számos olyan egyházi és világi ember is, aki valami módon Kelemen Didák szellemi örökségét őrzi, és arról számot tud adni. Az alkotás közreműködője Kincses Károly, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, aki az atyától származó szövegekből/imákból válogat és alakját színészi eszközökkel idézi meg.

A mintegy másfél órás dokumentumfilm bemutatója 2019. március 13-án 15:30 órától lesz a Miskolcon a Művészetek Házában, ahol a vetítés előtt szót kap Dr.Grezsa István kormánybiztos, Dr.Kriza Ákos, MMJ Város polgármestere,  Dr.Várhelyi Krisztina az Éltető Lélek Alapítvány vezetője a film producere. A forgatás kulisszái mögé enged bepillantást a film rendezője Czikora Ágnes, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda igazgatója.

2024. április 18., csütörtök, Andrea, Ilma

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás