Új gyógyszerjelölt-vegyületek kutatása a Szegedi Tudományegyetemen

fotó: Németh Csaba

fotó: Németh Csaba

A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a Széchenyi 2020 program keretében 719,62 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el projektjére, melynek célja hatékony gyógyszermolekulák kifejlesztése neurodegeneratív betegségek gyógykezelésére, a gyógyszerjelölt-molekulák hatásmechanizmusának felderítése, valamint a gyógyszerek optimális beviteli módjának meghatározása.

A GINOP-2.3.2-15-2016-00060 azonosító számú projekt során konzorciumban kooperáló kutatócsoportok együttműködése már 10 éves múltra tekint vissza. A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont széles kutatói potenciállal rendelkező intézmények, melyek több tudományterületen (kiemelten az élettudományok terén) jelentős nemzetközi eredményekkel rendelkeznek, amelyekre alapozva a nemzetstratégiai célok megvalósításában kiemelkedő szerepet töltenek be.

A kutatásoknak 3 fő területe van:
1. Új gyógyszerjelölt-vegyületek (szigma-1 agonisták) azonosítása a rendelkezésre álló molekulakönyvtárak szűrésével;
2. Szigma-1 agonista gyógyszerjelölt-molekulák továbbfejlesztése és pontos határmechanizmusuk felderítése;
3. Új típusú nanorészecskék alkalmazása gyógyszerek bevitelére a központi idegrendszerbe

A kutatásoktól a gyógyszerfejlesztés eredményei mellett a technológiai színvonal emelkedését, a kutatócsoportok nemzetközi kiválósági programokban való sikeres részvételét, a hazai és a nemzetközi K+F stratégiához való illeszkedést és az együttműködések javulását várják.

A minőségileg új együttműködés eredményeként:
1. Létrejön egy alapkutatást és célzott alapkutatást összekapcsoló egység, melyben a preklinikum egészét felölelő alap- és gyógyszerkutatás folyik.
2. Létrejön egy interdiszciplináris tudásbázis, a kutatók kritikus tömege, amely szükséges az élvonalbeli kutatási eredményekhez.
3. A kutatócsoportoknál jelenleg is meglévő igen jó infrastrukturális háttér 12 új műszerrel (például kétcsatornás SPR-készülék, UPLC részegység, HPLC radioaktív anyagok tisztításához, asztali ultracentrifuga) tovább bővül. Egy speciális műszeregyüttes jön létre, a legmodernebb alapkutatást, modern gyógyszertervezést és kutatást lehetővé téve.