Tanítsunk Magyarországért kurzus a Miskolci Egyetemen

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2019. február 11-én bemutatta a Tanítsunk Magyarországért (TM) egyetemi mentorprogramját a Miskolci Egyetemen a Klebelsberg Központ (KK), valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közreműködésével.

Dr. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes köszöntőjében kiemelte, hogy a tanulás és a tanítás folyamata kölcsönösen inspirálja egymást. Hangsúlyozta továbbá, az egyetem fontos feladatot lát a nehezebb körülmények között élő fiatalok felkarolásában és a térség közösségmegtartó erejének fokozásában, a projektben részt vevő hallgatók ennek megfelelően egyetemük céljait is képviselni fogják az iskolákban. 

Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy a programot két felismerés alapozta meg. Az egyik, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján azoknak a diákoknak az eredményei, akiket kortárs mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak, amely olyan mintha minden évben 2-3 hónappal többet töltenének az iskolában. 

A másik felismerést az ország különböző nehezebb helyzetben lévő – azaz a munka- és továbbtanulási lehetőségektől messzebb elhelyezkedő – kistelepülésein tett látogatások alapozták meg, amelyek rámutattak, hogy a kisdiákok számára a legnagyobb kihívást a középiskolába történő belépés és eredményes helytállás jelenti. A Tanítsunk Magyarországért célja ezek alapján, hogy az általános iskola és a középiskola határán legyenek a kisdiákokkal olyan egyetemi mentorok, akik segítik őket az átmenetben. Egy mondatban összefoglalva: segítsék őket abban, hogy kihozzák magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár ismertette a program részleteit, és elmondta, hogy a résztvevő egyetemisták a közreműködő általános iskolák egyikében három-négy fő 7-8. osztályos kisdiákkal kezdik meg a közös munkát. A helyettes államtitkár asszony sok sikert kívánt a kurzust felvevő és szeptembertől a mentori tevékenységet megkezdő hallgatóknak, és felhívta a figyelmüket, hogy mindig tartsák a szemük előtt, hogy ezzel nagymértékben hozzájárulnak Magyarország és a magyar közösségek felemeléséhez.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke beszédében kiemelte, hogy iskolaigazgatóként közel tíz éven át vezetett középiskolai mentorprogramot, amelynek során személyesen tapasztalta, hogy a közös tanulás meghatározó élmény úgy a középiskolások, mint a kistelepülésen élő általános iskolások számára, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is tovább élnek.

Végezetül Dr. György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár és Dr. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes kétoldalú szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg az intézmények közti együttműködést.