Elfogadták a kilogramm új definícióját - Nyugdíjba vonult Le Grand K

Elfogadták a kilogramm új definícióját pénteken a Párizs melletti Versailles-ban a több mint ötven ország tudósainak részvételével tartott Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián. A kilogramm új meghatározása 2019. május 20-án lép életbe. Ezt követően a tömeg nemzetközi egységének alapja többé már nem az a platina-irídium ötvözetből készült kilogrammetalon lesz, amelyet a Párizs melletti Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatal páncéltermében őriznek. A "nagy K" (Le Grand K) eddig érvényben lévő meghatározását az 1875-ös metrikus konferencián fogadták el, és 1889-től világszerte ezt vették alapul. A magyar (16. számú) kilogramm etalont utoljára 2007-ben hitelesítették.

A tudósok szavazással döntöttek a kilogramm új definíciója mellett három további mértékegység definíciójának frissítéséről is. Ezek a kelvin (hőmérséklet mérése), az amper (áramerősség) és mól (anyagmennyiség). A kilogramm új meghatározása 2019. május 20-án lép életbe. Ezt követően a tömeg nemzetközi egységének alapja többé már nem az a platina-irídium ötvözetből készült kilogrammetalon lesz, amelyet a Párizs melletti Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatal páncéltermében őriznek. A változtatás azért vált szükségessé, mert az etalon, bármilyen ellenőrzött körülmények között is tárolták, az eltelt idő alatt vesztett atomszámából.

A kilogramm új definíciója ezentúl egy tudományos képlet, amely a fotonok energiája és hullámhossza közötti kapcsolatot meghatározó Planck-állandón alapul. A Planck-állandó Max Planck fizikusról kapta a nevét, aki a kvantummechanika terén játszott kiemelkedő szerepet. "A mai nap fordulópontot jelent a nemzetközi rendszer egységeinek meghatározásában" - hangsúlyozta Sebastien Candel, a Francia Tudományos Akadémia elnöke, megnyitva az új definíciót elfogadó konferenciát. A tudományos tanácskozás résztvevői egyebek mellett a globális kereskedelem és a tudományos innovációk támogatása érdekében határoztak a nemzetközi mértékegységrendszert érintő változtatásokról. A tudósok szavazással döntöttek a kilogramm új definíciója mellett három további mértékegység definíciójának frissítéséről is. Ezek a kelvin (hőmérséklet mérése), az amper (áramerősség) és mól (anyagmennyiség).