Mintegy ötszázan futottak a negyedik Beregszászi Jótékonysági Félmaratonon

Az Ökumenikus Segélyszervezet két évtizede segíti Kárpátalján a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával, gyermekeket és időseket támogató programokkal. Munkájának támogatására szeptember 18-án országos pénzadománygyűjtést hirdetett a 1353-as adományvonalon, hogy a minél több rászoruló családnak nyújthasson segítséget a legnehezebb téli hónapok előtt, akiknek az amúgy is küzdelmes megélhetését most nagymértékű áremelkedések is nehezítik. A kárpátaljai Jánosiban megrendezett nagyszabású sporteseménnyel, a 4. Beregszászi Jótékonysági Félmaratonnal a szolidaritásra és az összefogásra kívánták felhívni a figyelmet, s ezzel a céllal állt rajthoz ma Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese is.

A jótékonysági futóversenyen mintegy 500 magyar, ukrán, sőt amerikai versenyző indult. A Barna György Stadionban félmaratoni, 10, 5, 3 kilométeres valamint 800 méteres távokon rajtolhattak a nevezők. A sportesemény kapcsolódott a Jánosi központtal megrendezett Bereg Fest járási fesztivál programjaihoz, ahol a versenyzők mellett a futókat elkísérő rokonok is számos érdekes programot találtak. A regionális politikai vezetők, a városi és járási elöljárók mellett a rendezvényen részt vett Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, a segélyszervezet kárpátaljai munkáját támogató Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Szita Károly, valamint Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója.

Lehel László hangsúlyozta: a jótékonysági félmaraton amellett, hogy a rászoruló családok számára gyűjt adományt, valódi sporteseményként több korcsoportnak igazi sportélményt is nyújt. A rendezvénynek a szolidaritás mellett fontos üzenete az is, hogy a sport képes összekötni a legkülönbözőbb helyekről érkező, vagy akár együtt élő embereket. Az elnök-igazgató kiemelte: minden kis segítség számít, hiszen 20 hívás a 1353-ra már egy 5000 Ft értékű élelmiszercsomagot jelent, ami egy átlag család 1-1,5 hónapra elegendő alapvető élelmiszerszükségletét biztosítja; 70 hívásból pedig már egy nagyobb család számára több téli hónapra elegendő tüzelőadomány lehet. Lévai Anikó jószolgálati nagykövet a segélyszervezet két évtizedes kárpátaljai munkájára utalva kiemelte, hogy a kézzel fogható segítségnyújtás mellett közösséget is építenek, ily módon is segítve az itt élőket. Szita Károly az MJVSZ adományok felhasználási formáit megtekintve elmondta: meggyőződött róla, hogy jó helyre került a támogatásuk, s a kimondottan átlátható és megbízható módon működő Ökumenikus Segélyszervezetben hosszú távú partnerként gondolkodnak. Gyurta Dániel elmondta, a segélyszervezet magyarországi munkájának támogatása mellett kiemelten fontos számára a határon túli rászoruló családok megsegítése is, és ezért örül és egyben hálás is, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel most személyesen is eljuthatott Kárpátaljára.

A futóversenyen a helyi iskolák szervezésében induló gyermekek a rendezvény végén sportszercsomag formájában ajándékot is kaptak az Ökumenikus Segélyszervezettől.

Az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai segélyprogramját a 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal, illetve online adományozással a www.segelyszervezet.hu oldalon, vagy az OTP Banknál vezetett 11705008-20464565-ös adományszámlára utalással lehet támogatni, a közlemény rovatban "Kárpátalja" megjelöléssel.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a ’90-es évek közepe óta van jelen Kárpátalján / Ukrajnában. Az 1998-as kárpátaljai árvíz nyomán létrehozott állandó beregszászi képviselete munkájának fókuszában ma már elsődlegesen a szegénység elleni küzdelem áll. Míg a sokgyermekes családokat, egyedülállókat illetve időseket élelmiszerrel, higiénés szerekkel, egészségügyi eszközökkel és tüzelőanyaggal segíti, a gyermekek számára hetente több alkalommal tart fejlesztő foglalkozásokat. A folyamatosan működő kárpátaljai programjai mellett a 2014-ben kialakult válság óta nemzetközi összefogás keretében belsőmenekülteknek és a háborús övezetekben élő családoknak is segítséget nyújt.