Hétköznapi angyal szeptemberben

Az iskolakezdési támogatásokra koncentrál a Hétköznapi angyal szeptemberi támogatói programja. Bár csak egy kérést teljesít vállalása szerint a Miskolc Pláza havonta, ebben a hónapban négy gyerek is kap művészeti csomagot. A Munkácsy Mihály Általános Iskola diákjait segíti ezzel két támogató – három elsős és egy negyedikes kisdiák veheti át a rajzeszközökkel, festékekkel teli pakkot. Rajztanáruk kérte számukra a segítséget, amivel a rászoruló tanulók számára fontos a művészeti képzés, ebben a műfajban tudnak fejlődni. A támogatásokat nyilvánosan szeptember 12-én szerda délután négy órakor vehetik át a gyerekek a Miskolc Plázában. A programról részletesebben a hetkoznapiangyal.hu oldalon tájékozódhatnak!

Támogatottak:

Horváth Ronaldó -  Több gyereket nevelő család legkisebb fia. A szülők becsülettel dolgoznak, odafigyelnek a gyermekeikre, akik rendezettek, tiszták, de felszerelésük szegényes, a legolcsóbb eszközöket tudják csak megvásárolni. Ronaldó tanulási nehézségekkel küzd, nagy erőfeszítést okoz neki az írás-olvasás, viszont rajzból nagyon tehetséges, ezen a téren tud sikeres lenni, ami fontos az iskolához való viszonya szempontjából. Ezért kér tanára segítséget számára!
Horváth Jázmin - Három gyermekes családba született, az édesanya egyedül neveli a kicsiket nagy szegénységben, de szeretetben. Odafigyel Jázmin tanulmányaira, felszerelésére, de a drágább taneszközöket nem tudja megvenni. Jázmin talpraesett, gazdag szókinccsel rendelkező, tanáraival mindig tisztelettudó gyermek. Szorgalmas, segítőkész. Megérdemli a támogatást.
Demeter Áron - Nagycsaládos, faluról beköltöző gyermek, akit megviselt a szeretett környezet elvesztése, ezért csendes, visszahúzó. Szorgalmas, kötelességtudó, a rajzolás hozzájárulhat feszültségeinek oldásához. A támogatást mindenképp megérdemli.
Herman Zsófia - Herman Zsófia valamennyi tanára szerint kiemelkedően szorgalmas, és korához képest rendkívül intelligens. A közösséggel és az intézménnyel is együttműködő, sőt kezdeményező magatartást mutat. Ő amellett, hogy a művészeti oktatásban – festészet és grafika terén – tehetséget mutat és sikereket ér el, kitűnő tanuló a hatodik osztályban. Támogatásra azért van szüksége, mert csak édesanyja kereső, apja munkanélküli. Többgyermekes a család, mindennapi anyagi gondokkal küzdenek, erről a gyermek az iskolában többször panaszkodott tanárainak. Megérdemli, hogy művészeti oktatását támogassák iskolakezdő csomaggal!