Családi programokkal és élő tehetségkutató show-val indult el a színházi évad Miskolcon

Kalandjáték, óriásszínező, zenés-táncos műsorok, fényfestés – szeptember 2-án délelőtt családi programokkal várta közönségét a Miskolci Nemzeti Színház. Este pedig az I. Miskolc’s Got Talent showban színpadra álltak a megye legtehetségesebb fiataljai a Nagyszínházban. Vasárnap a színház körül színes programok közül válogathattak kicsik és nagyok: a gyerekeket musical- és rajzfilmslágerek várták, a felnőttek pedig ízelítőt kaphattak a jövő évad zenés előadásaiból.

A Miskolci Balett új bemutatója, az Álom luxuskivitelben részleteivel kápráztatta el a közönséget, az együttes három új táncosa, Harangozó Lili, Filippo Nestola és Guido Di Vona pedig meglepetésprodukcióval mutatkozott be. A színház zenekarának műsora után bárki karmesterré válhatott, és kipróbálhatta, milyen érzés vezényelni a zenészeket. A legkisebbeket óriásszínező, vattacukor, jelmezpróba és arcfestés várta.

A 6-12 éves korosztály számára – a tavalyihoz hasonlóan – Kalandjátékot szervezett a színház. A gyerekek ezúttal a Félőlény és a kiserdő lakóinak segítségére siettek, a színházat ugyanis ellepték a szörnyek, csak a gyerekek űzhették ki a félelmetes lényeket az épületből. A mesejáték szereplőinek vezetésével számos próbatétel várt a csoportokra, miközben a színház olyan helyszíneit is bejárhatták, amelyek egyébként zárva vannak a nézők előtt. Az izgalmas feladatokat megoldva végül sikerült a gyerekeknek „szörnyteleníteniük” a színházat.

Vasárnap számos akcióval és játékkal várták a bérletváltókat is. Egy szerencsés vásárló visszanyerte bérlete árát, de egy különleges színházi élmény is sorsolásra vár: egy néző a kulisszák mögül kísérhet nyomon egy választott előadást. A jegypénztárban a színészek várták a vásárlókat, akik hazavihettek egy óriásplakátot is a tavalyi évad valamely előadásáról, amelyet a művészek dedikáltak is. A Szelfi ponton pedig bárki készíthetett közös képet kedvenc színművészével.

Este különleges programra várták a közönséget. A Nagyszínházban megrendezték az I. Miskolc’s Got Talent showt, ahol a megye legtehetségesebb fiataljai mutathatták meg igazi közönség előtt, hogy mit tudnak. A népszerű televíziós vetélkedő mintájára igazi élő showt varázsoltak a színpadra Papp Endre műsorvezetésével. Három kategóriában – színház, tánc, zene – tizenhárom produkciót láttak a nézők, amelyeket szakmai zsűri értékelt. Béres Attila igazgató, Szőcs Artur rendező, Kozma Attila, a Miskolci balett művészeti vezetője, valamint Fandl Ferenc, Mészöly Anna és Bodoky Márk színművészek számos tanáccsal látták el a versenyzőket, akik mind színvonalas, élvezetes műsorszámokkal léptek a nézők elé. A tét nagy volt, hiszen a legjobbak szerepet kapnak a Hello, Dolly! című musicalben, amelyet novemberben mutat be a színház. A zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen a sok tehetséges fiatal közül nem volt könnyű választani, ezt mutatta a hatalmas tapsvihar is a legtöbb előadás után. Három produkció érdemelte ki végül a fődíjat: a Kókuszgolyó trió saját szerzeménye, a „Nekem a dráma”, Matei Szofi táncelőadása és Rási Zorka musicaldala, velük újra találkozhatnak majd a nézők a Hello, Dollyban! A műsort a színház művészeinek produkciói is színesítették, így rengeteg humorral és meglepetéssel tették emlékezetessé az I. Miskolc’s Got Talentet.

Az estét látványos fényfestés zárta a színészház falán, ahol az új évad bemutatóit ajánlották a nagyérdemű figyelmébe. A Miskolci Nemzeti Színház a 2018-2019-es évadban is a műfaji sokszínűségre, a társadalmat foglalkoztató kérdések iránti érzékenységre és minőségre törekszik. Így minden néző úgy érezheti: Itt a helyem!