Tudta, hogy akár 5-10 évet vehet el az életünkből a magas vérnyomás?

A hipertónia népbetegség. A súlyos szív- és érrendszeri betegségek hátterében - ami évente negyvenezer ember életét követeli - szinte a magas vérnyomás áll, a „néma gyilkosnak” is nevezett krónikus betegség. A Magyar Kardiológusok Társasága a közelgő Szívünk Napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos a rendszeres ellenőrzés, illetve be kell tartani az orvos utasításait. Mivel a magas vérnyomás kezdetben nem okoz panaszt, az emberek többsége egyáltalán nem tud róla, hogy orvoshoz kellene fordulnia. A kezeletlen magas vérnyomás azonban súlyos szövődményeket idézhet elő. Korai felismerése és terápiája döntő jelentőségű mind a betegek életminősége, mind pedig az életkilátásaik tekintetében.

Ma a lakosság fele szenved magas vérnyomással, de csak az érintettek mintegy negyedét kezelik. Az ötvenes korosztálynál már egyre gyakoribb, hiszen a korral nő a kockázata. De mi is a hipertónia, azaz a magas vérnyomás?

„Vérnyomásunk percről percre, napszakra jellemzően váltakozik, valamint befolyásolhatják bizonyos külső körülmények is. Betegségről akkor beszélhetünk, ha nyugalmi állapotban, három különböző alkalommal, legalább egyhetes időközzel mért vérnyomás értékének átlaga eléri, vagy meghaladja a 140 Hgmm szisztolés vagy 90 Hgmm diasztolés értéket. A diagnózis felállításához azért van szükség többszöri mérésre, mert a vérnyomásértékek spontán módon, jelentősen ingadozhatnak. Azt, hogy hogyan alakul ki, nem tudjuk, de azt, hogy milyen következményei vannak, azt igen” - mondja Prof. dr. Forster Tamás tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Kardiológusok Társaságának korábbi elnöke.

„Fontos a rendszeres ellenőrzés, hogy időben észleljük a problémát, mielőtt már szervi károsodásokat okozna. Hatására ugyanis az erek falai feszesebbek lesznek, megvastagodnak, az érfalban zsírok, koleszterin halmozódik fel, az erek beszűkülnek, így a szívnek sokkal nagyobb erőfeszítéssel kell a vért pumpálnia. A sérült érfalon fibrin lerakódás, helyi vizenyő és vérrög is kialakulhat, akut érelzáródás is létrejöhet. A tartósan fennálló magas vérnyomás miatt a billentyűk is károsodnak, és érelmeszesedés alakul ki. A tünetek attól függően változhatnak, hogy az erek elváltozása mely szerveket érinti elsősorban. Az agy, a szív, valamint a vese és a szem a leginkább veszélyeztetett, illetve ezek ereinek károsodása jár a legsúlyosabb következményekkel. Az agyi erekben tartósan uralkodó magas vérnyomás következménye lehet agyvérzés, agyérgörcs, vérrögképződés az agyi erekben. Másrészt az éren belüli nyomás megnövekedése okozhatja az érfal megrepedését, ami által a vér az agyszövetbe jut. Minél alacsonyabb a vérnyomás, annál kisebb a veszélye a szív- és érrendszeri szövődmények későbbi kialakulásának. Ezért az orvosi gyakorlatban nem önmagában a vérnyomás csökkentése, hanem a teljes kardiovaszkuláris kockázat mérséklése a cél” - folytatja a kardiológus.

Magas vérnyomásra utaló jelek:

• fejfájás
• szédülés
• hányinger
• fülzúgás
• nyugtalanság
• mellkasi nyomásérzés
• felerősödő szívdobogás
• látászavar
• tarkótáji fejfájás
• általános gyengeség
• orrvérzés
• véres vizelet
• homályos látás
• kipirulás

„A magas vérnyomás krónikus betegség, azzal kell számolnia mindenkinek, hogy élete végéig gyógyszeres kezelésre szorul. Vannak ugyan tényezők, mint mondjuk a fogyás, vagy cukorbetegeknél egy jól beállított cukorérték, amelyek következtében csökkenhet a vérnyomás, de maga a betegség ettől függetlenül nem gyógyul meg. Kezelése azért is rendkívül fontos, mert ezzel elkerülhetjük az érintett szervek károsodását, így akár 5-10 évvel meghosszabbíthatjuk a várható élettartamot. A magas vérnyomással összefüggő betegségek ugyanis ennyivel rövidíthetik meg az életünket” - figyelmeztet Professzor dr. Forster Tamás.