Közel 34 millió forint adományt gyűjtött a Tesco a rászoruló gyermekek támogatására

A  Tesco  vásárlói  közel  34  millió  forint  összegű  támogatással  járultak  hozzá  az  Ökumenikus  Segélyszervezet  idei  Felhőtlen  Gyermekkor  adománygyűjtő  programjához.  A  gyűjtés  során  befolyt  adományokat  a  bántalmazott  és  mélyszegénységben  élőgyermekeknek  szóló  nyári  táborok  szervezésére  fordítják.  Mindezek  mellett  pedig  a  Tesco  az  Ökumenikus  Segélyszervezet  stratégiai  partnereként  egy  újabb  módon  is  támogatja  a  szervezet  munkáját:  országosan  csak  az  áruházlánc  hipermarketeiben  kaphatóak  a  szervezet  Kastélyosdombói  Sajtműhelyében  dolgozók  által  készített  tejtermékek. 

Az  Ökumenikus  Segélyszervezet  évek  óta,  minden  tavasszal  meghirdeti  Felhőtlen  Gyermekkor  elnevezésű  adománygyűjtő  programját.  A  gyűjtés  célja,  hogy  támogassa  a  szervezet  nélkülözésben  élő  és  bántalmazott  gyermekeket  segítő  munkáját,  hogy  nehéz  sorsuk  ellenére  ők  is  átélhessék  a  gondtalan,  felhőtlen  gyermekkor  élményét.  Az  előző  évekhez  hasonlóan  a  Tesco  vásárlói  idén  is  250  forint  értékű  adománykuponokat  vásárolhattak  az  áruházak  kasszáinál.  A  június  5-étől  július  5-éig  tartó  kampány  során  összesen  134.885  darab  kupont  vásároltak,  így  összesen  33.721.250  forint  támogatás  gyűlt  össze,  ami  közel  1  millió  forinttal  több,  mint  a  tavalyi  kampány  során  adományozott  összeg.   

Az  Ökumenikus  Segélyszervezet  országszerte  11  helyszínen  mintegy  2000  gyermeknek  nyújt  rendszeres,  személyre  szabott  segítséget,  évente  500  gyermeknek  pedig  biztonságos  menedéket  is  teremt  átmeneti  otthonaiban.  A  kézzel  fogható  támogatás  (élelmiszer,  ruha,  tanszer)  mellett  nagy  hangsúlyt  fektetnek  arra  is,  hogy  a  nyári  táborokon  túl  egyéni  és  közösségi  fejlesztő  programokkal  kínáljanak  esélyt  a  felzárkózásra  egész  évben.  A  fejlesztő  és  közösségépítő  programok  között  megtalálható  a  korrepetálás,  mozgásfejlesztés,  mozgásterápiás  fejlesztések,  lovas-  illetve  zeneterápia  csakúgy,  mint  a  pszichológiai  segítségnyújtás,  relaxációs  módszerek,  meseterápia,  mesejóga,  babamasszázs,  babaúszás,  táncfoglalkozás,  logopédia,  vagy  éppen  kézműves  foglalkozás,  pályaorientációs  foglalkozás  is.     

A  Tesco  az  Ökumenikus  Segélyszervezet  stratégiai  partnereként,  az  adománygyűjtőkampányokban  való  részvétel  mellett,  nemrég  új  elemmel  bővítette  az  együttműködést.    Az  áruházlánc  számára  fontos,  hogy  megbízható  forrásból,  lehetőség  szerint  helyi  termelőktől,  kis  vállalkozóktól  származó  termékeket  is  kínáljon  vásárlóinak.  Így  a  hazai  hipermarketek  polcain  már  elérhetőek  az  Ökumenikus Segélyszervezet  kastélyosdombói  szociális  gazdaságában  előállított  prémium  minőségű  kézműves  tejtermékek.  Az  5  féle  sajt  57  Tesco  áruházban  vásárolható  meg.  A  Kastélyosdombói  Sajtműhely  a  Segélyszervezet  által  2013-ban  létrehozott  szociális  gazdaság  része,  ahol  a  lakhatásukat elvesztett  családok  számára  nyújtanak  lehetőséget  arra,  hogy  a  gazdaságban  tanulva  és  dolgozva  kezdhessenek  új,  önálló  életet.  A  sajtműhelyben  prémium  minőségű  kézműves  termékek  készülnek,  a  vásárlók  a  Tesco  polcain  érlelt  félkemény  sajtokat,  krémsajtokat  és  sajtgolyókat  találhatnak  a  műhely  termékpalettájáról.

2018. szeptember 23., vasárnap, Tekla

Időjárás

Aktuális időjárás:
Miskolc: 14°C, 11.16 km/hD/DNY-i szél, közepesen felhős

Előrejelzés:
Ma:
Hőmérséklet: min hold 8°C, max nap 16°C Idő: borult

Holnap:
Hőmérséklet: min hold 10°C, max nap 15°C Idő: zápor

15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!