Összmagyar középiskolás tábor - 400 diák, 4 kontinens, 1 nyelv

Július 2. és 8. között Rákóczi földjén találkoznak a világ számos pontjáról érkező magyar gyökerű gimnazisták. A Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven idén nyáron is megrendezi a sátoraljaújhelyi középiskolás tábort, ahova idén 80 középiskola diákjai érkeznek, Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Ausztráliából, a Kárpát-medence különböző pontjairól és persze az anyaországból.

A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi, határon túli és a diaszpórából érkező magyar diákok, tanárok között. A sátoraljaújhelyi rendezvényre a Rákóczi Szövetség bármely ifjúsági szervezetének tagjai jelentkezhettek., és mint minden évben, most is óriási volt a túljelentkezés. A hat nap alatt a táborozók történelmi és látványos színházi előadáson vehetnek részt, de lesz kirándulás a trianoni határhoz, a Felvidékre, a hármas határhoz Nagyszelmencre és Sárospatakra is. A legnagyobb vonzerő mégis a személyes találkozások, ez az a tábor, ahol Kiss Tamás Tordáról és Konkoly Béla Minneapolisból barátságot köthetnek, vagy ahol Cajkás Kristofer Miamiból ugocsai diákokkal beszélgethet.

A Rákóczi Szövetség 19. alkalommal rendezi meg az Összmagyar középiskolás tábort, és eddig több ezer diáknak adtak lehetőséget, hogy ismerkedjenek a magyar kultúrával, elmélyítsék történelmi és anyanyelvi tudásukat, és életre szóló barátságokat kössenek határokat átívelve.

A tábort július 2-án Sátoraljaújhelyen a Magyar Kálvárián Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nyitja meg.