Először született rénszarvas a Miskolci Állatkertben

fotók: Veress Tamás

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark közel 35 éves történelme során első alkalommal született rénszarvas borjú az intézményben. A kis nőstény még május elején jött a világra, és habár néhány órával születését követőn már lábra állt, mára erősödött meg annyira, hogy a látogatók számára is láthatóvá váljon, mert folyamatosan követi anyját, sőt most már el is távolodik tőle, hogy önállóan ismerkedjen környezetével. Miskolcon 2012. óta láthatók rénszarvasok, és most végre szaporulatnak is örülhetünk.

A borjú anyja a tavalyi év végén már vemhesen érkezett a Nyíregyházi Állatparkból Miskolcra. Igaz, a vemhesség ilyenkor még nem egyértelmű, hiszen az állat magát és leendő utódját így is védi a ragadozók elől. Így gondozói csak akkor lehettek biztosak a sikeres utódszületésben, amikor május 5-én reggel megpillantották az újszülött borjút.

A rénszarvas (Rangifer tarandus) borja mintegy hét és fél hónapos vemhességet követően jön a világra. A borjú másfél hónapos korában az anyatej mellett már a felnőttek takarmányát is rendszeresen fogyasztja, de azért féléves koráig még nem mond le az anyja nyújtotta táplálékról sem. Kétéves korára válik ivaréretté. A rénszarvas agancsa egyéves korában kezd el nőni, ami a többi szarvasfélétől eltérően a nőstényeken is megfigyelhető.

A rénszarvas az északi-sarkvidék területén honos, ahol az őslakosok számára évezredek óta létfontosságú. Míg az észak-amerikai eszkimók a vadon élő rénszarvasokra vadásznak, addig Eurázsiában mintegy 3000 éve háziasították is a fajt. Igásállatként is hasznosítják, fogyasztják a tejét és a húsát, bőrét és szőrzetét ruházkodáshoz használják.

2018. szeptember 21., péntek, Máté, Mirella

Időjárás

Aktuális időjárás:
Miskolc: 28°C, 14.76 km/hD/DNY-i szél, közepesen felhős

Előrejelzés:
Ma:
Hőmérséklet: min hold 11°C, max nap 26°C Idő: gyengén felhős

Holnap:
Hőmérséklet: min hold 12°C, max nap 19°C Idő: zápor

15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!