Elhunyt Dr. Magyari Béla, kiképzett magyar űrhajós

68 éves korában elhunyt Dr. Magyari Béla, kiképzett magyar űrhajós.

1967-1969-ben a magyar, 1970-1971-ben a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke. 1972-től a magyar légierő repülőtisztje. 1977-től I. osztályú vadászrepülő. A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978–80-ig.

 Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül az orosz szervezők választották ki Farkas Bertalant az űrrepülésre, Magyari Béla pedig végig készen állt a helyettesítésére. Életútjáról részltesen mesélt egy vele készült 2015-ös interjúban.