Grundbirkózók sikere az Országos Diákolimpián – A miskolci „GYARMATISOK” ismét jeleskedtek

Nem volt könnyű az indulás, hiszen azt kellett elfogadtatni tanárral, diákkal és persze szülővel egyaránt, hogy a tanulmányi eredmény és a sport-teljesítmény a jövőben szorosan összefügg. A sport terén elért siker nem adhat felmentést a gyenge tanulmányi eredményre, ugyanakkor annak a diáknak, aki egy bizonyos színvonal alatt teljesít a tanórákon, számolnia kell azzal, hogy nem vesz részt, mondjuk egy csapatmérkőzésen. Merthogy ez a lényege a köznevelési típusú sportiskolának, így a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolának is Miskolcon.  Az igazgató, Kegyes Jenő nem kis büszkeséggel ismertette a Csillagpont Rádió műsorában, a diákok legutóbbi országos sikerét. Grundbirkózásban négy csapatuk versenyzett a Diákolimpia Országos Döntőjében. Három első, egy második helyezéssel érkeztek haza.