Információról, tájékoztatásról, immunterápiáról – Interjú Bodoky György onkológus professzorral

„A tájékozott, a betegségbe és a kezelésekbe nem passzívan beletörődő, hanem önmagukért aktívan cselekvő betegek nagyobb eséllyel győzhetik le a rákot.” A mondat dr. Bodoky Györgytől, a Budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház  Onkológiai Centrumának vezető főorvosától származik. Tapasztalata szerint ugyanis a tudatos betegek, akik nem alárendeltjei kezelőorvosuknak, hanem partnerei, eredményesebben gyógyíthatók. A professzorral, aki egyben a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány vezetője is, Monos Márta beszélgetett a Csillagpont Rádió műsorában az információ és a tájékoztatás, gyógyításban betöltött szerepéről valamint a rákkutatás egyik újdonságáról, az immunterápiáról.